EPLM Trends 2016 összefoglaló

A tavalyihoz hasonlóan idén is megrendezésre került az EPLM Trends rendezvény az Aquaworld Resort Budapest-ben 2016. október 5-én. A rendezvényt nagy érdeklődés és siker övezte, közel 60 cégtől 150 fő jelent meg. Az egész napos eseményen mindenkinek volt alkalma jobban megismerni a Siemens és a Vero termékeit, melyekhez külön (Solid Edge, Tecnomatix, Edgecam, NX) szekciós termek és egy Vero konzultációs terem állt rendelkezésre.

EPLM Trends 2016

A rendezvény első fele Béke Gyula, a PLM üzletág igazgatójának köszöntése, és Járai Tamás, az Industry üzletág igazgatójának MyArtoo   születésével kezdődött, majd az EPLM típusú találkozásokkal folytatódott, ahol az R2D2 tervezéséhez használt Solid Edge, Radan és Edgecam szoftverek tervezés közbeni használatát mutatták be a kollégák. Az előadás központi témája a valós idejű együttműködés volt, ahol az adatok megosztása a Microsoft Office 365-ös One Drive for Business megoldásán keresztül történik, mellyel a földrajzilag egymástól távol eső partnerek is egyszerűen és biztonságosan cserélhetnek adatokat.

Továbbá az EDGE Vándorkupa eredményhirdetése is ebbe a szekcióba történt meg, ahol több minőségi kéziszerszám és élmény ajándékutalvány talált gazdára a lelkes szoftver felhasználók között, akiknek a pályamunkái közül igencsak nehéz volt a legkiemelkedőbbeket kiválasztani.

Az EDGE vándorkupa helyezettjei:

Solid Edge kategóriában:

  1. helyezett: Tomolák Gergely Zoltán – DELTA -TECH Mérnöki Iroda Kft. (Főtengely indexfurat sorjátlanító)
  2. helyezett: Vadász Ákos – Agrometál-Food-Tech Kft. (sajtvágó berendezés)
  3. helyezett: Szabó Edvin – GÜTTLER Kft. (Güttler SuperMaxx 900 kultivátor (magágyelőkészítő)

Solid Edge kategóriában különdíj:

Solid Edge különdíj:

Harsányi Eszter és Nagy Veronika – Okman Kft. (Keményítőüzem létesítményterve)

Edgecam kategóriában:

  1. helyezett: Steinwender Sándor – Mitter és Társa Kft. (Szerszámbetét marása több felfogásban)
  2. helyezett: Poteczin Zoltán – M+M Mintakészítő és Műanyagfeldolgozó Kft. (Fékdobfedél homokformázó szerszám megmunkálása)
  3. helyezett: Kerekes Gellért – VILLBEK Kft. (Szerszám formaadó felületeinek marása)

Oktatási kategória:

Diák különdíj: Hejberger Konrád – Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont (Kerékpár)

EPLM Trends 2016

A vándorkupa győztesek kihirdetése és egy rövid kávészünetet követően a CAD/CAM/CAE/PLM szekciókban folytatódtak a szakmai előadások, amit egy kiváló ebéd szakított meg, amivel megköszönték az érdeklődők megjelenését, és egyben lehetőséget nyújtottak szakmai eszmecserére is.

EPLM Trends 2016

A szakmai naphoz több társkiállító is csatlakozott, akik az előadások szüneteiben örömmel válaszoltak a látogatók minden felmerülő kérdésére az alábbi területeken:

  • Munkaállomások a Fujitsu Technology Solutions Kft-től
  • Az Office 365 komplett irodai szolgáltatás csomagról és a CLEVERTOUCH okos monitorról pedig a Kvazar-Micro CEE Kft.-től
  • A létesítmény és gépészeti tervezésről, továbbá informatikai támogatásról az OKman Kft.-től

EPLM Trends 2016

A Solid Edge szekcióban az ügyfelek elsajátíthattak olyan fogásokat, amelyek a nagy szerelések hatékony kezelését segítik, de számos új lehetőséget is láthattak, amit az ST9 nyújt a felhasználóknak. Néhány perc erejéig betekintést kaptak a következő verzióban megjelenő egyik újdonságból, ami az stl fájlok magasabb szintű kezelhetőségét eredményezi.

Az NX/Teamcenter szekcióban a vendégek interaktív bemutatókon keresztül kaphattak betekintést abba, hogy milyen módon érdemes bevezetni és használni a Teamcenter-t és az NX-et.

EPLM Trends 2016

Mivel a Vero CAM termékei közül a legnagyobb érdeklődésre az alkatrészgyártók számára ajánlott Edgecam szoftver tart számot, így a korábbi évektől eltérően, a CAM szekció erre a megoldásra összpontosított. A szekcióban bemutatásra kerültek az alkatrész marás, esztergálás és huzalos szikraforgácsolás programozásának alapjai, valamint a hamarosan megjelenő 2017R1 verzió újdonságai is. Ezt követően a 3- és 5-tengelyes marási stratégiák és azok alkalmazási lehetőségei kerültek bemutatásra általánosságban, majd konkrétan az Edgecam és a Visi szoftverekben. A lemeztechnológiai cégek számára teljes körű megoldást nyújtó Radan, a fa- és kőipari megmunkálásra optimalizált Alphacam és a szerszámgyártó célmegoldás, a VISI iránt érdeklődők külön konzultációs szekcióban ismerkedhettek meg a célmegoldások lehetőségeivel.

EPLM Trends 2016

A Tecnomatix/Plant Simulation szekcióba jelentős számban érkeztek olyan vendégek, akik már találkoztak a szoftverrel, de a cégeik még a bevezetés előtt állnak, és ennek a lépésnek a megtételéhez szerettek volna további információkat, benyomásokat, tapasztalatokat gyűjteni. Ebben nagy segítségükre volt az, hogy a szekció-előadások egy jelentős hányadát iparból érkezett előadók tartották, bemutatva a saját modelljeiket és eredményeiket, és az előadások alatt hosszabb-rövidebb párbeszéd alakult ki a hallgatóság és az előadók között egy-egy relevánsabb részkérdés kapcsán. Igazi műhelymunkának volt mondható a szekció.
A rendezvény sikeressége is mérhető volt a vendégek interaktív, hosszas érdeklődésén és a kollégák hosszas szóval tartásán. Így elmondható, hogy ebben az évben is sikerült megmozgatni a CAD/CAM/PLM szegmens fő érdeklődőit és újabb lelkes R2D2 rajongókat toborozni.

A PLM üzletág nagyon nagy segítségére volt a Star Wars hőse, R2D2, mely az Industry üzletággal karöltve emelte a rendezvény érdekességét, és sokkal vonzóbbá tették minden érdeklődő számára a megjelenést. Ezúton is köszönik az Industry üzletág jelenlétét és segítségét.

This slideshow requires JavaScript.

Archívum