Lemez darabolás és levágás Radanban

 

A mai blogbejegyzésünk témája nem mást, mint a lemezek feldarabolása és a kihasználatlan lemez terület levágása, amit természetesen Radanban fogok bemutatni.

Első lépésben elindítunk egy új projektet. Miután beimportáltunk minden alkatrészt, amit szeretnék kiosztani, és a megfelelő lemeztáblákat is anyagminőség és vastagság alapján hozzá rendeltünk, kezdődhet a táblára való kiosztás.

– Kiosztás:

A kiosztás beállításainál történik az első fontos lépés. Mivel lemez levágást szeretnénk alkalmazni, a maradék táblát le szeretnénk menteni, hogy ez megmaradjon raktáron és még a későbbiekben feltudjuk használni.

Radan01

Első lépésben be kell kapcsolni, hogy egyáltalán mentse el a maradék táblát.
1-es számmal jelölt mezőbe a legkisebb területű tábla nagyságot adjuk meg, amit már el fog menteni.
2-es mezőnél pedig azt adjuk meg, hogy csak szabályos négyszögletű maradék táblát mentsen le.

 

– Darabolás és levágás

A pirossal keretezett résznél látható a darabolt rész, a 2200 mm széles rész pedig a levágás. Miért pont 2200? Ezeket a méreteket is tudjuk szabályozni, és most át is térek erre.

 radanban

Piros nyíl jelzi, hogy hol is lehet szerkeszteni ezeket az értékeket.

image

Az „Offcuts” résznél beállíthatjuk a levágás típusát, hogy vízszintesen, függőlegesen vagy esetleg kombináltan szeretnénk levágni a maradék lemezt. A következő sorban a szélességi értékeket adhatjuk meg. Itt mindig a megadott értékek közül a legnagyobbat próbálja meg kiválasztani. Láthatjuk, hogy a 2200-as érték még ráfért a lemezre, ezért is választotta a Radan.

A „Scrap Cuts” résznél a darabolást tudjuk szerkeszteni. Itt is van lehetőség vízszintes, függőleges, illetve kombinált típusra. A következő sorban pedig az vágási vonalak közötti X tengely irányú távolság van.

Ezeket az értékeket a Radanban elmenthetjük egy alapértéknek így, ha még kiosztásnál kiválasztjuk, hogy végezze el a darabolást vagy a levágást, ezekkel az értékekkel fog számolni.

– Sorrendtervezés:

A sorrendtervezésnél is meg kell adni a stílusnál, hogy először levágja és vagy feldarabolja a lemezt.

imageimage

A Radan kimentette a maradék táblát a megadott helyre a „remnants” mappába.

image

Végezetül ezeket a maradék táblákat bármikor elérjük, és felhasználhatjuk őket egy másik kiosztáshoz.

 

Ügyféltámogató mérnök, szakterülete a CAM rendszerek.
Magyarkanizsán a Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpontban folytatta tanulmányait gépésztechnikus, számítógépes szerkesztő szakon, itt ismerkedett meg Solid Edge-el, amit 3 éven keresztül tanult a tanórákon és otthon. Főiskolát a Szabadkai Műszaki Szakfőiskolán végezte, mint Gépészmérnök. Szerencsére itt is végig kísérte a Solid Edge így a CAD tudása nem kopott meg. Miután megszerezte a diplomáját, ismét kapcsolatban léptem a jelenlegi munkahelyével, amit korábban az iskolai évei alatt részt vett versenyek miatt már ismert. Végül a CAM-es területen helyezkedett el, amiben egy újabb kihívást látott, mert mindig is érdekelte ez a szakterület.

A szerző további cikkei »

Archívum