Digitális válaszok mindennapi problémáinkra

Digitalizált világunkban meglepő, ha valamilyen problémánkra nem találunk digitális megoldást. Igazság szerint egyre kevesebb olyan területe van életünknek, amit ne egészítene ki valamilyen digitális lehetőség. A számítógépek és a kommunikációs eszközök megreformálták a munka világát, majd a szórakozásunkat, végül a magánéletünkben is helyet követeltek maguknak.

Napjainkban valami hasonló folyamat zajlik, de már olyan eszközökkel, amelyek még tovább merészkednek és komplett feladatokat oldanak meg helyettünk. Ezek közül gyűjtöttünk össze párat.

Naptár, jegyzetfüzet, szótár és számológép. Meg egyébként telefonálni is lehet vele

Talán a legszembeötlőbb példa. Okostelefonja ma már túlzás nélkül a fejlett világ szinte minden lakójának van. Ezek a kis eszközök pedig rengeteg impozáns funkcióval rendelkeznek azon túl, hogy összekapcsolják használójukat a világhálóval és más emberekkel. Ugyanakkor a legegyszerűbb, leghétköznapibb eszközöket is kartávolságban tarthatjuk a telefonjainkkal. Ezzel egyszerűbbé és egyben kicsit átláthatóbbá is vált az életünk – ahogy a táskánk tartalma is. Számológép, naptár, térkép és szótár helyett elég egy-egy appot megnyitnunk és a telefonunk máris átalakul. Ez a transzformációs és sokoldalúság pedig ugyanúgy megvan az ipari alkalmazásokban is.

Okos kütyük – okos házak

Ha már okos eszközökkel mászkálunk, miért ne élvezhetnénk ki az okos otthon kényelmét is. Dimmelés telefonról vagy a fűtés bekapcsolása, amikor hazaindulunk munkából? Nem elképzelhetetlen kényelmi funkciók már ezek. Egyre többet hallani ráadásul olyan háztartási robotok fejlesztéséről is, amelyek egyszerű sörnyitáson túl komplett vacsorák elkészítésével is megbirkóznak. Otthonunk takarításához pedig már ma is számos eszközt találhatunk a piacon, amelyek akár automatán elvégzik a kellemetlen házimunkát.

A bevásárlás nem nyűg többé!

Az okos ház okos berendezései közé nem csak a TV-t sorolhatjuk. Megjelentek az olyan hűtőszekrények is a piacon, amelyek már maguk felügyelik a fogyasztást és figyelmeztetik a felhasználót a készletek állapotáról. A bevásárlólista összeállításán túl már a rendelést is elvégezhetik az ilyen fridzsiderek. Ez pedig valljuk be, elég futurisztikusan hangzik. De ne izguljunk, a pakolás egyelőre még a mi feladatunk marad, sőt! A hűtőszekrényben tárolt ételeket továbbra is nekünk kell elfogyasztanunk.

Olvasás? Tegyük egyszerűbbé!

A hangoskönyvek világa valószínűleg senki számára nem tűnik ismeretlennek. A szöveg meghallgatása számos ember számára tette elérhetővé az irodalom élményét, vagy izgalmasabbá a hosszú utazásokat. Azonban ma már nem csak hallgatással, hanem gyorsolvasással, vagy rövidített könyvek formájában is feldolgozhatunk egy-egy művet. A vállalkozó szelleműek már több applikáció közül válogathatnak, amelyek lényegretörő összefoglalókba sűrítik egy-egy hasznos kötet tartalmát. Ráadásul, a telefonunk folyton a zsebünkben van – minek cipelnénk egy többszáz oldalas könyvet is?

Tanulás másképp

Ahogy az olvasás, úgy a tanulás is átalakulóban van. Rengeteget hallunk digitális taneszközökről, e-learningről, oktató applikációkról. A smart learningre nemcsak lehetőségünk, de szükségünk is van, hiszen a modern megoldásokkal hatékonyabban sajátíthatunk el bizonyos készségeket. Fontos azonban megjegyezni azt is, hogy ezek az eszközök nem minden esetben helyettesítik a hagyományos megoldásokat, de jó kiegészítői lehetnek a könyveknek és előadásoknak.

A kiterjesztett és virtuális valóság technológiája egyes szakmákban felbecsülhetetlen értékkel bír. Mivel gyakorlási lehetőséget biztosít, biztonságos és költséghatékony módon.

Ahhoz azonban, hogy megfelelően rögzüljenek az elsajátított ismeretek, továbbra is szükségünk van kellő gyakorlásra és megfelelő időre az agyban történő elaborációhoz (Elaborációnak nevezzük azt a munkát, amellyel agyunk felépíti a szükséges neurális kapcsolatokat az ismeret rögzítéséhez, így lehetőségünk nyílik a későbbiekben azt felidézni.). Sok esetben utóbbira nem fordítunk kellő figyelmet, a kütyüorientált életünkben szükségtelennek tűnik a hagyományos belső feldolgozás. Ez azt jelenti, hogy a vitruális térben szerzett ismereteinkről kevésbé esik szó az offline világunkban, kevesebb beszélgetés, szakmai vita övezi az online szerzett tudást. Bár az utóbbi években dinamikusan alakult digitálissá a minket körülvevő világ, az agyunk adaptációja ennél lassabb. Figyelembe kell vennünk, hogy ez megnehezíti a tanulást. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a korszerű módszerek hatástalanok lennének! Csupán figyelembe kell vennünk az egyéni képességeket és a megfelelő stratégiát kell alkalmaznunk.

Számlázás online

Az utóbbi hónapokban nagy port kavart az online számlázás bevezetése. A praktikus, ám elsőre bonyolultnak tűnő megoldást a szakértők biztonságosnak tartják, ráadásul a szabálykövetéshez is jó alapot szolgáltat. A papíralapú adminisztrációs terhek azonban a digitalizálódó cégvezetéssel sem tűnnek el. Ennek oka elsősorban a bizalmatlanságban, másodsorban egyes hiányosságokban keresendők. Utóbbiak közé tartozik a hitelesített digitális aláírás megoldása is. Bár folyamatosan zajlanak online autentikációs fejlesztések még nincs egységes megoldás. Azonban ahogy a számlázás, úgy az ügyintézés is egyre inkább digitalizálódik. Így előbb-utóbb számíthatunk arra, hogy a papír alapú dokumentáció jelentősége is csökkenni fog. Hasonló folyamat zajlott le ugyanis a gyártási dokumentációval kapcsolatban is, ma pedig már egyes üzemekben teljesen papírmentes az ügymenet.

Szimulált elképzelések

A szimulációkról is érdemes szót ejtenünk. Habár a műszaki életben a szimulációs technológiák szerepét már tárgyaltuk, nem is gondolnánk milyen nagy jelentőséggel bírnak a mindennapi életünkben is. Szimulációként, vagy legalábbis digitális tervként foghatjuk fel a lakberendezést ugyanúgy, mint az időjárásjelentést. Ezek a szimulációs eszközök, illetve azok termékei pedig egyre elérhetőbbek mindenki számára. Ott van a telefonunkon, csupán egy applikációt kell megnyitnunk, vagy PC-n egy programot, amellyel berendezzük az álomkonyhát. A végeredmény pedig egy pontosabb, személyreszabott bútorrendszer lesz.

Hiányzó alkatrész? Nyomtassuk ki otthon!

Nem is tűnik már olyan távolinak az otthoni 3D nyomtatás megjelenése. Ahogy egyre olcsóbbá válik a technológia, úgy kerül egyre közelebb a háztartásokhoz is. Megbecsülni is nehéz lenne, hogy mennyiben alakíthatja át majd az otthoni nyomtatás az életünket. Ugyanakkor kényelmi szempontból sokan szorgalmazzák a technológia kiterjesztését. Így számos használati tárgy, vagy azok alkatrésze lesz könnyebben elérhető. Arról nem is beszélve, hogy már nyomtatható élelmiszerekkel is kísérleteznek.

Szórakozás

A szórakozással kapcsolatban egészen bátran kijelenthetjük, hogy szinte teljesen átszőtte a digitalizáció. A mindennapi pihenésünk egy részét az online térben töltjük el – persze azzal kapcsolatban, hogy ez valóban pihenés-e, megoszlanak a vélemények. Digitális eszközök garmadájával vehetjük körbe magunkat, játszhatunk, nézhetünk filmet, vagy kiélhetjük a kreativitásunkat is. A lehetőségek száma szinte határtalan.

 

A mindennapi digitalizáció előnyeit nehéz lenne felsorolni, de fontos megjegyezni, hogy hátrányokkal is bír. Azonban nem szabad megfeledkeznünk a lehetőségekről, amelyeket nyújtanak ezek az eszközök. A szakértők túlnyomóan mértékletességre intenek minket és mi is könnyen beláthatjuk, hogy az egyensúly a digitalizációval kapcsolatban is célravezető stratégia lehet.

Szakterület: Az ipari digitalizáció szakértőjeként, évtizedes tapasztalattal rendelkezünk a világ élvonalába tartozó ipari tervezőszoftverek terén, melyek bevezetéséhez és folyamatos támogatásához professzionális csapattal rendelkezünk.

Ma már a megfelelő ipari digitalizációs folyamatokhoz az alkalmas szoftvereken, hardvereken és képzéseken túl a kreativitás is elengedhetetlen. De a legjobb kreatív elmék számára is egy komplett digitális tervezési platform nyitja csak meg az alkotás valódi szabadságát. Az ipari digitalizáció hatékony vállalati bevezetése ember, gép és szoftver komplex együttműködéseként jön létre, amelynek összehangolása komoly szakértelmet igényel.

 

A szerző további cikkei »

Archívum