A fény és anyag kölcsönhatásának lézeres vizsgálata a szegedi ELI-ALPS kutatóintézetben
A szegedi ELI-ALPS kutatóintézete a fény és anyag kölcsönhatásainak vizsgálatát szélesíti ki telepített lézerrendszerek segítségével. A kutatóintézet, mint szolgáltató központ, elsősorban a külső kutatók kiszolgálására...
Szoftveres megoldásokkal a hatékonyabb gyártásért – Melior Laser esettanulmány
Az Enterprise Group és a Melior Laser Kft. kapcsolata egészen a 2010-as évek elejére nyúlik vissza. A kezdetek óta gyümölcsöző együttműködés eredményeként környezetbarát gyártófolyamatok kerültek...
Egy garázsból indult, mára számos iparág globális elektronikai beszállítója – Tervezési folyamatok a Bourns-nál
Az amerikai Bourns cégcsoport autóipari részlegének legnagyobb fejlesztőközpontjában, a Bourns Kft. veszprémi telephelyén jártunk, ahol megtudhattuk, miként segíti a tervezők munkáját a Siemens NX szoftver. A...
Robotcellák munkáját segítik az ENTRA-SYS moduláris anyagmozgató pályái
A többek között egyedi célgépek tervezésével és gyártásával foglalkozó ENTRA-SYS Kft. megrendelései sok esetben többszörösen összetett, magas minőségi elvárásokat támasztó rendszerek kivitelezését igénylik. Hogy ilyen szigorú...
Csomagológépek tervezése a Solid Edge segítségével
A hatékony és rugalmas tervezés kulcsa, hogy megfelelő szoftveres környezetet alkalmazzunk. A Doroti PACK Kft. munkatársai az Enterprise Group támogatásával 3D-s modellezési környezetben alkotják meg legújabb csomagológépeiket....
Hatékony tervezés Solid Edge 3D-vel a GIF Modul Kft-nél
A bonyolult alkatrészek tervezésében és kivitelezésében ma már elengedhetetlen az olyan 3D-s tervezőszoftverek használata, mint például a Solid Edge. Nem volt ez másképp a GIF Modul Kft-nél...
Korax Gépgyár Kft. – pontos tervezés és hatékony gyártás a Siemens Solid Edge rendszer segítségével
A főként élelmiszeripari gépek gyártásával foglalkozó KORAX Gépgyár Kft. működésében elengedhetetlen a pontos tervezés. A vállalatnál ezért nagy szükség volt a Siemens Solid Edge tervezőszoftver...
Mitter és Társa Kft. – hatékony tervezés és megmunkálás Solid Edge és Edgecam szoftverekkel
A szerszámkészítésben nélkülözhetetlen a precíz tervezés, mivel egy pontatlan modell jelentős kiadásokat jelenthet egy cég számára. Ezeknek a felesleges költségeknek elkerülése érdekében, a Mitter és...
Barabás Mérnökiroda – Hatékony tervezés Solid Edge rendszerrel
A klasszikus tervezői eszközök használata mára egyre több nehézséget hord magában, helyüket felváltották a korszerű szoftverrendszerek, melyekkel a 3D-s tervezés, modellezés is könnyen megvalósítható. A...
Együttműködés a WILLISITS MÉRNÖKIRODA KFT-vel
Willisits Vilmos, a Willisits Mérnökiroda Kft. ügyvezetője és Berencsi Ádám, a cég tervezőmérnöke bemutatja a cég múltját, jelenét és jövőjét, beszélnek a vállalkozás filozófiájáról, valamint...