EPLM Trends 2021 Konferencia beszámoló – AMIKOR VÍZIÓK HELYETT A REALITÁS VOLT KÖZÉPPONTBAN

Nagy örömünkre szolgált, hogy hosszú kihagyás után, idén személyesen is találkozhattunk ügyfeleinkkel és az érdeklődőkkel az EPLM TRENDS 2021 rendezvényünk keretében. Az eseményt emellett az online térben is követhették a résztvevők, így mindenki a számára biztonságosnak ítélt módon nézhette meg az őt érdeklő a szakmai előadásokat. 

trends2021

Idén az EPLM TRENDS középpontjában az egyedi szakterületek igényei álltak, és annak bemutatása, hogy szoftvermegoldásaink legújabb verziói hogyan elégítik ki ezeket. A hagyományt megtartva, a rendezvény keretében több kategóriában adtuk át éves szakmai díjunkat, az EDGE Vándorkupát.

A víziók helyett a realitásé volt a főszerep 

Az őszi eseményen a futurisztikus megoldások helyett a valódi, alkalmazási potenciállal rendelkező lehetőségeket állítottuk a középpontba, miközben a digitalizáció és az analóg világ egyensúlyát kerestük a hibrid lebonyolítással. Az előadásokban a hagyományos CAD/CAM szoftvereink mellett olyan valódi ipar 4.0 megoldásokat mutattunk be, amelyekre talán pár évvel ezelőtt is azt mondtuk volna, hogy csak a jövőben valósulhatnak meg – most mégis a mindennapok részévé kezdenek válni. A prezentációkban ugyanúgy, ahogy a korábbi években, most is tapasztalt kollégáink, ipari példákkal gazdagon illusztrált környezetben mutatták be a szoftverújdonságokat. 

eplm

Általános gépipari megoldások 

Mivel legtöbb ügyfelünk és érdeklődőnk az általános géptervezés- és gyártás területén dolgozik, így legnagyobb hangsúlyt erre a területre fektettük. Itt az érdeklődők egy dedikált szekcióban kaphattak új információkat a SOLID EDGE, EDGECAM és RADAN megoldásaink hatékony alkalmazásáról. 

Ezt a szekciót a SOLID EDGE folyamatosan bővülő portfóliójának bemutatásával kezdtük, majd áttértünk a portfólió egy konkrét elemére, a SIMULATION modulra. A 2022-es verzióban a szimulációs környezet is számos új funkciót kapott, amelyek felhasználói igények alapján kerültek a szoftverbe. A végeselemes analízis és kinematikai modulokat is tartalmazó szimulációs csomag a gépészeti tervezés számos területén jelent hatékony és könnyen kezelhető megoldást.    

A SOLID EDGE PREMIUM már önmagában remek optimalizációs lehetőséget és modellezési megoldásokat tartalmaz. 

A SIMCENTER FLOEFD multifizikai szimulációs megoldás pedig még ennél is összetettebb kihívásokra ad hatékony választ. A SOLID EDGE és az NX kezelőfelületéhez integrálva elérhető csomaggal hőtani, végeselemes és elektromos, illetve mágneses szimulációk futtatásához férhetünk hozzá egy kényelmesen használható kezelőfelületen keresztül.   

Ezt követően az EDGECAM 2022 verziójában mutattuk be a mai programozási hatékonysági elvárásoknak megfelelő automatizálási lehetőségeket és az esztergálási feladatok CAM programozásának előnyeit. Természetesen a verzió újdonságai is megjelentek az előadásban, mint például a HEXAGON gyártástámogató megoldásai közötti együttműködést jól tükröző NC SIMUL alapú integrált szerszámpálya szimuláció vagy a DESIGNER gyártáselőkészítő direktmodellező megoldás. 

Ezt követően azt mutattuk be, hogy milyen megoldásokat kínálnak a RADAN szoftvercsalád tagjai a lemeztechnológiai cégek számára az ajánlat adás pillanatától. Ilyen területek például a nagy számú ajánlatkérések kezelése; az olyan 3D-s testmodellek felhasználása, amelyek gyakran nem is gyártáshelyesen vannak megtervezve; és általánosságban a monoton programozási feladatok automatizálása az átfutási idők csökkentésének érdekében. 

A szekciót egy újabb SOLID EDGE előadás zárta, amelyben a 2022-es verzió modellezési képességeiből kaphattunk ízelítőt, de fontos szerepet játszott az Siemens NX-vel való együttműködés a megmunkálás területén is. 

blog1

A rendezvény másik szekcióját, még az elsőnél is nagyobb sokszínűség jellemezte, hiszen itt a speciális tervezési és gyártási területeket, illetve az ipari digitalizációhoz nélkülözhetetlen gyártás- és a csoportmunkatámogatási megoldásokat mutattunk be.  

Ebben a szekcióban az első előadás a döntéstámogatással foglalkozott, digitális ikermodellel bemutatva, hogy hogyan segíthetnek a döntéshozatalban a korszerű szoftveres technológiák a megvalósítás során előforduló lehetséges problémák előrejelzésével. 

Ezt követően áttértünk a szerszámgyártás területére, ahol kiemelt szerepet kapott a versenyképesség, ezen belül is az ajánlatkészítés támogatása. Bemutatásra került a QuickQoute dedikált ajánlatkészítő megoldás, valamint a Büttner Kft. felhasználói esettanulmánya, ahol VISI megmunkáló szoftver bevezetése kapcsán is láthattuk, hogy milyen fontos a CAD/CAM rendszer integrációja a vállalat ajánlatkészítő rendszerével. E mellet olyan szerszámtervezési eszközök kerültek bemutatásra az NX Mold Wizard moduljában, melyek segítségével a folyamatok átfutási ideje és a hibalehetőség is jelentős mértékben csökkenthető. 

A Siemens termékadatkezelő megoldását, a Teamcenter-t bemutató előadásunkban egy PLM rendszer kiválasztásakor és bevezetésekor felmerülő kérdéseket jártuk először körbe. Ez után az adatmigrációt vettük górcső alá: milyen előkészületekre van szükség, illetve milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre. A migrált összeállítást a Teamcenter Active Workspace felhasználói felületén keresztül megvizsgáltuk, szerkesztettük. Ennek során bemutattunk olyan eszközöket, amelyek a termék létrehozásán dolgozó munkatársak (CAD, CAM mérnök, projektvezető stb.) mindennapi munkavégzését tudja egyszerűsíteni, hatékonyabbá tenni. 

A robotok alkalmazása egyre szélesebb körben terjed, nem csak „hagyományos” gyártócellák kiszolgálási műveletekhez, amihez a Process Simulate teljeskörű megoldást nyújt, hanem konkrét megmunkálási feladatokhoz is, ahol a CAM-szemléletű programozás a célravezető 

blog2

Mivel a bonyolultabb feladatok esetén egyre nagyobb az igény az offline programozásra, így a következő előadásban az ALPHACAM Robotprogramozási eszközeit és a RoboDK szimulációs megoldást mutattuk be részletesen. Az előadásban készített program eredményét a személyesen résztvevők megtekinthették egy Hanwha HCR cobot „előadásában”, míg az online résztvevők a „robot által közvetített” élő adást követhették.  

Egyre nagyobb igény jelentkezik a faipar-, és bútorgyártás területéről is a tervezés- és gyártástámogatás hatékonyságának növelésére. Ezért külön előadást tartottunk ezen szakterület érdeklődői számára is. Mivel a területen nagyon különböző igények merülnek fel, a végterméktől függően, így igyekeztünk bemutatni azt a rugalmasságot is, amit a Solid Edge rendszer nyújt a bútortervezében is, és azokat a magas szintű automatizmusokat, amit a fa- és bútoripari célmegoldásaink a CABINET VISION és az ALPHACAM biztosítanak.  

blog3

EDGE Vándorkupa – büszkék vagyunk a nyertesekre  

Idén is három kategóriában díjaztuk a nevezetteket: SOLID EDGE, EDGECAM és SOLID EDGE oktatási különdíjakat osztottunk ki. A pályázatok között számos kimagasló munkát láthattunk, a korábbi évekhez hasonló, színvonalas szakmai eseményünknek köszönhetően. Gratulálunk tehát a nyerteseknek!  

A Vándorkupa díjazottjai:  

EDGECAM kategória  

  1. helyezett   Krizsán Gábor -Eli-Hu Nonprofit Kft
  2. helyezett   Csillik Csaba – UNIMODUL Kft.
  3. helyezett   Tóth Róbert – FORTACO Zrt.

SOLID EDGE kategória 

  1. helyezett   Dunai Attila – Robi Mobil Hungária Kft.
  2. helyezett   Dani Viktor -GüttlerKft.
  3. helyezett   Krisztin Márk – CSF-ElectricKft.

SOLID EDGE oktatási különdíj:  

Gégény Ádám – Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar

Örömünkre szolgál, hogy az EDGE Vándorkupát évről évre nívós pályamunkákkal érdemlik ki a felhasználóink. Ezzel nemcsak saját szervezetüket, hanem a teljes szakmai közösség munkáját is építik, így már alig várjuk, hogy újra értékelhessük a szakmai megmérettetés nevezéseit.   

Bár hiszünk a digitalizációban, úgy gondoljuk, a jóból is megárt a sok. Bízunk benne, hogy többé nem kell ilyen hosszú időt kihagynunk a személyesen megtartott rendezvények között és a következő években sem csak online találkozhatunk partnereinkkel és ügyfeleinkkel.   

A rendelkezésre álló hasábok szűkössége és azon érdeklődők miatt, akik nem tudtak részt venni az előadásinkon lehetővé tesszük, hogy a szakmai nap anyagait megtekintsék a webinár archívumunkban 

A következő EPLM Trends-ig is tudunk ajánlani további szakmai rendezvényeket az eseménynaptárunkból.

Regisztráljon honlapunkon webinárjainkra és váljon gyakorlott szoftverfelhasználóvá, ismerje meg jobban a SIEMENS és a HEXAGON CAD/CAM/CAE/PLM megoldásait és hozzon ki még többet a digitális eszközeiből.

Vegye fel velünk a kapcsolatot, állunk rendelkezésére!  

Archívum