Tíz éve folyamatosan országos Solid Edge és EDGECAM verseny

Tíz év, egy emberöltőhöz hasonlítva nem tűnik túl soknak azonban, ha megnézzük, hogy mennyi minden történhet egy évtized alatt, akkor tetemes időtávról beszélhetünk. Így van ez a kezdetben Solid Edge versenynek induló országos eseménnyel is, ami ugyan évente kerül megrendezésre, de a köztes időszakban is komoly munka folyik a háttérben. Ez a blogcikk egy átfogó visszatekintést ad a jubiláló eseménynek, amely középpontjában mindig is a diákok álltak.

Solid Edge verseny, minden kezdet nehéz

A 0. (jól írom, nulladik) verseny megrendezésére 2012-ben került sor Miskolcon, aminek az Andrássy Gyula Technikum adott otthont. Ez volt a szárnypróbálgatás, az igényfelmérés, hogy van-e rá nyitottság az iskolák részéről. Ez szakmai nyelven, amolyan prototípus volt és sokat lehetett tanulni belőle. Nagy hálával tartozunk a házigazdáknak, akik biztosították a technikai feltételeket, hogy a nulladik verseny is emlékezetes maradjon.

Két nagyon fontos következtetésre jutottunk. Az egyik, hogy van igény egy ilyen fiatalokat megmérettető eseményre a másik, hogy logisztikailag nem ideális a keleti országrész. A 2013-as verseny, amit mi az elsőnek hívunk, már a fővárosban, Budapesten került megrendezésre. Az NCT Akadémia tökéletes választásnak bizonyult mind emberileg, mind szakmailag, ami azóta sem változott meg.

 

Solid Edge első verseny

 

Valós kihívás, Solid Edge válaszok

Olyan versenyt akartunk rendezni, amely időtálló és újszerű is ugyanakkor. Abban az időben futó megmérettetések mindig arra épültek, hogy le kellett valamit másolni és aki jobban tudott másolni az nyert. Valljuk be ez nem életszerű, a műszaki életben folyamatos kihívásokkal találkozhatunk és azokra jobbnál jobb válaszokkal kell felelni. A diákoknak egy élményt szerettünk volna adni, ezért az érettségi hangulatot nem engedtük be a CAD-CAM laborba. Helyette biztosítottuk, hogy mindenki használhasson mindent (internet, súgó) az ipari példákon alapuló feladatok megoldásához. Mi arra voltunk kíváncsiak, hogy ki, mit tud és nem arra, hogy mit nem, ezért biztattunk mindenkit, hogy minden lépést írjanak le a feladatmegoldások során. Minden megmérettetés része azóta is egy kreativitást szorgalmazó feladat, ahol a középiskolás diákok fantáziájára vagyunk kíváncsiak. A szabályrendszeren azóta sem kellett szignifikáns módosításokat végezni, csupán finomításokat alkalmazni. Erre (is) büszkék vagyunk.

CAD mellé CAM is bekerült a versenynaptárba

2014 a következő mérföldkő a verseny életében, mert színesítve a palettát bevezettük az EDGECAM-et. A tervezés és a megmunkálás szorosan összetartozó folyamatok az iparban, ezért láttuk fontosnak, hogy a CAM-ben is összemérjék tudásukat a diákok. Az iskolák nagyon jól fogadták ezt a lehetőséget és Szeged, Győr, Paks ügyes, jó képességű diákokat delegált az eseményre. Innentől kezdve nem is volt kérdés, hogy az EDGECAM-nek is helye van az eseményen.

Amikor az ipari vállalatok is beállnak az esemény mögé

Minden évben tehetséges és jól felkészített diákok érkeztek immár két kategóriában a versenyre. A felkészítő tanárok véleményét kikérve hoztuk meg azt a döntést, hogy támogatókat vonunk be az iparból. Ez nagyon jót tett a szellemi erőpróbának, mert komoly vállalkozások és vállalatok döntöttek úgy, hogy szívesen állnak be a támogatók sorába. Ez a diákok számára is ösztönző, miután nem mindenki megy tovább tanulni a középiskolás évek befejezése után, hanem egy jó eredmény mellé akár egy jó munkahely is társulhat.

 

Solid Edge EDGECAM verseny támogatók

 

Tanárok és oktatók fontos szerepe

Szakmai tanárok nélkül ez a rendszer sem működhetne, ők a harmadik csúcsa az együttműködési háromszögnek a szervezők és a versenyzők mellett. Áldozatos munkával és nagy odafigyeléssel készítik fel a diákjaikat a fennálló nehézségek ellenére is. A határon túli magyar ajkú területek oktatói is látnak fantáziát folyamatosan a versenyben. Az esemény alakalmával komoly szakmai eszmecserék zajlanak közöttünk, melyek eredményét a lehetőségekhez mérten igyekeznek a tanárok beépíteni a képzésekbe, az órarendbe.

X. Országos Solid Edge és EDGECAM verseny

Szándékosan nevesítés nélkül íródott ez a bejegyzés, mert köszönetet érdemel Mindenki, aki hozzájárul a verseny sikeréhez versenyzőként, tanárként vagy éppen szervezőként. Itt a nagy lehetőség, hogy az utolsó két online esemény után ismét egy személyes találkozáson alapuló rendezvényen ünnepeljük meg a tízedik, jubileumi alkalmat. Mi, szervezők komolyan készülünk, hogy egy felejthetetlen eseményt sikerüljön lebonyolítani, amely megalapozza a következő tíz évet!

Verseny részletek és regisztráció: X. Országos Solid Edge és EDGECAM verseny

Ügyféltámogatási vezető, szakterületei a gépészeti tervezőrendszerek (kiemelten a Solid Edge) és a hozzájuk kapcsolódó alkalmazások szakmai támogatása. Egyetemi tanulmányai alatt találkozott a 2D-s számítógépes rajzolással, majd később egy nehezen használható CAD szoftverrel, amitől szabadulni akart minden áron. Az élet úgy hozta, hogy az egyetemen találkozott egy lánnyal (későbbi felesége), aki Solid Edge-t tanult így általa ismerkedett meg a programmal. Tanulmányai után pénznyerő automatákat terveztett 2007-ig, majd ekkor váltott, és Solid Edge terméktámogató mérnökként folytatta pályafutását. A 2012-es változások hatására ügyféltámogató mérnök pozícióba lépett be az Enterprise Group – PLM üzletágába, ahol a szoftverek mellett az ügyfelekre is jobban fókuszál. A Solid Edge ügyféltámogatási csapatát 2015-től vezeti, kollégáival az a céljuk, hogy minél több elégedett ügyfelet tudhassanak a soraikban. Feladatköre a kollégái szakmai koordinálása, az értékesítési folyamat segítése, bemutatók tartása, új technológiák felkutatása és implementálása, valamint szakmai együttműködés a fejlesztőkkel. Hisz a folyamatos tanulás fontosságában, a privát szakmai blogján (solidedgest.wordpress.com) a következő gondolat szerepel Henry Fordtól:
“Akárki, aki abbahagyja a tanulást, öreg, legyen bár 20 vagy 80 éves. Akárki, aki folyamatosan tanul, fiatal marad. Az élet legnagyobb dolga az, hogy az eszedet fiatalon tartsd.” Az ügyfeleitől ő is sokat tanul, minden nap egy új lehetőség a tudás megszerzésére és továbbadására. Az elmúlt évtizedben számtalan barátot köszönhet a Solid Edge-nek Szegedtől Győrig vagy az Egyesült Államoktól Indián át Új-Zélandig.

A szerző további cikkei »

Archívum