Az elmúlt 10 év “leg” fejlesztései – karácsonyi kiadás

A 2022-es esztendő jubileumot hozott az Enterprise Group-nak, hiszen most volt 10 éves a PLM üzletág. A csapatot olyan elhivatott és segítőkész kollégák alkotják, akik minden nap azon dolgoznak, hogy a közösen megfogalmazott küldetésüknek eleget tegyenek:

Mérnöki tapasztalataink legjavát nyújtva, partnereinkkel együttműködve kiválasztjuk és bevezetjük az általunk képviselt optimális ipari szoftvermegoldást. Célunk, hogy a közösen elért sikereink eredményeként mind az ügyfeleink, mind pedig a saját csapatunk stabilan, eredményesen és jövőorientáltan működhessen.”

 

Az év végéhez közeledve tekintsük át egy cikkben, hogy kinek melyek volt az elmúlt évek meghatározó fejlesztések a saját területén:

Simcenter FLOEFD

Hetyei Csaba – Örülök neki, hogy elindult a FLOEFD a multifizika felé, így elkezdett lecsöpögni a “high-end engineering” portfólióból a “mainstream engineering” portfólióba az, hogy egy platformon belül “mindent is” lehessen vizsgálni. Ezt azért tartom jónak, mert így a termékfejlesztés numerikus eszközei közelebb kerül a tervezőmérnökökhöz. Ennek az a következménye, hogy már nem csak végeselemmel azt vizsgáljuk, hogy mennyi az alakváltozás vagy a feszültség, hanem bejött az hő és áramlástan, a kinematika és az elektromágnesesség is a mindennapi munkába.

 

SOLID EDGE

Tripolszki Gábor – 2015 óta foglalkozom a Solid Edge-vel és követem végig a fejlődését. Az elmúlt 7 évben a szemem láttára nőtte ki magát a szoftver és vált portfólióvá. A portfolió is rengeteg jó megoldást foglal magába, amiről oldalakat lehetne írni. Ha ki kéne emelnem egy funkcionalitását a Solid Edge-nek, akkor az a nagy szerelésekkel való munka lenne. A Solid Edge komoly támogatást ad, ha nagyban kell gondolkodni. Legyen szó csak a megnyitásról vagy megjelenítésről vagy akár a műveletvégzésről. Ha kedvenc parancsot szeretnék megnevezni nekem a klónozás lenne. Nagyon gyorsan és rugalmasan lehet vele összeszerelni ismétlődő alkatrészeket.

Különleges kötődésem is van a szoftverhez hisz mondhatni én vagyok a magyarhangja. Ez egy nemes, de kihívásokkal teli feladat. Elnevezni az új funkciókat úgy, hogy a legtöbbet mondjanak, mégis lehetőleg kevés karakterből álljanak, nem mindennapi munka.

 

Dranka Gergő – Mindig úgy gondolok a Solid Edge-re, hogy 4-5 éve nyomkodom. Nagyon meglepődtem, amikor megtaláltam az első modelleket, amelyeket 2012 végén készítettem el. Utána pár CNC fókuszú év következett. 2014-ben viszont beszippantott a szoftver, amelyre gépészeti tervezés mellett alkotói eszközként is tekintettem. Ennek egy nagy lépése volt a renderelés újragondolása a KeyShot segítségével. Ez a művésziesebb eszköztár később kibővült a SubDivison modellezéssel, amely egy 3D nyomtatóval nagyszerű kombináció.

 

Huszár András -10 éve aktív tervező és Solid Edge felhasználó voltam, nem sokat foglalkoztam a fejlesztésekkel (nem volt rá idő), használtam a megszokott parancsokat a jól beállított elavult verziókat. Minden verzióváltás egy “nyűg” volt a cégnél. Anno nem tudtam, hogy mi az, amit nem tudok. 2015 óta ez teljesen megváltozott, amikor felszálltam az Enterprise fedélzetére. Itt lett számomra világos, hogy egy új verzióval akár 500+ újdonság is bekerül, amik megkönnyítik és felpörgetik a tervezést. 2015-ben az első beugró az Update training anyagok átnézése volt. 2 hónapig vertem a fejemet az asztalba. “Ha ezt a funkciót előbb ismertem volna…” Nyugodtan fejezd be a mondatot.
Rengeteg parancsot fel tudnék sorolni az elmúlt évekből, ami nagy kedvenc. Most egy részt emelnék ki amire óriási szüksége volt az ipari felhasználóknak és nagyon jól teszi a dolgát ez a Beépített adatkezelés. Használatával el lehet kerülni azt az adatkuplerájt, ami az én gépemen is uralkodott.

Van olyan fejlesztés, amit még Szűcs Imitől felhasználóként kértem (automatikus skálázás), Ő elintézte. Én azóta mindig kikapcsolom mert mindig felidegesít (pedig a parancs jól működik). Szerencsére minden és mindenki változik:)

 

Szűcs Imre – Az elmúlt 10 éve fejlesztéseit esélytelen volna felsorolni, hisz rengeteg pozitív változás történt a szoftverben és a hozzá kapcsolódó alkalmazásokban. Azonban, ha mégis egyet ki kell emelni akkor az a Solid Edge ST9-hez bétaként megjelenő Reverse Engineering modul volt, amely folyamatosan fejlődik azóta is. Emlékszem az első beszélgetésekre Dan Staples-vel, hogy miért volna ez fontos a felhasználóknak. Ez olyan 2015 környékén történhetett, egyszer csak megkerestek, hogy élesedik a projekt és információkat szeretnének gyűjteni a fejlesztéshez, adjak interjút nekik. A többi már tudjuk Reverse Engineering, Konvergens modellezés, amelyek a hálómodellek kezeléséhez ma már elengedhetetlenek.

 

 

SIEMENS NX és SOLID EDGE

Lukács Krisztián – 2013-ban ismerkedtem meg az NX CAD részével, majd évekkel később az Enterprise Group kötelékében találkoztam a Solid Edge-vel és azóta töretlen lelkesedéssel használom és támogatom mindkét szoftvert. A legszórakoztatóbb újdonság az NX hang felismerő funkciója, aminek eredményeképpen hangutasításokkal irányíthatom a szoftvert. Rengeteg hasznos funkció jelent meg az elmúlt években mindkét szoftver esetében, de amit kiemelnék az NX esetén, az a sokszínű szűrő és a kiválasztási lehetőségek. A szűrőnél bár ez régi funkció, a szín alapú kiválasztás szerintem rendkívül hasznos. Az új funkciók közül a hasonló felületek kiválasztása, illetve a hasonló geometriai elemek kiválaszthatósága nagyon kényelmes lehetőség a felhasználók számára, valamint rengeteg favágó munkát takaríthat meg vele az ember.

 

Süller Jácint – 2006-2007 körül Ismerkedtem meg Az NX-el, akkor még az NX5 verzióval. Egyidejűleg kellett a CAD és a CAM környezetet is felfedeznem, a szerszámgyártás területén sosem szűkölködtem kihívásokban… Nagyon sok újdonság és fejlődés volt az elmúlt 15 évben, és ahogy fejlődik az ember a szoftver használatában, úgy ismeri meg egyre mélyebben és fedezi fel az újabb és újabb rétegeket. Nagyon hiányzott régebben a poligon modellezés, ez egy pár verzió óta elérhető. NX CAM területen pedig az alakelem alapú megmunkálás automatizálás a számomra leghasznosabb terület. Kiemelni mit lehet egy ennyire komplex szoftvernél? Talán a testre szabhatóságot, a külső JAVA, C++ és VB kódok futtatási lehetőségét, és hogy általam összerakott funkciókat/parancsokat/makrókat lehet létrehozni.

 

Pálmai Viktor – 2017-ben találkoztam először – akkor még a gyártásba – a SIEMENS NX CAD/CAM rendszerrel, mégpedig az NX 10-es verzióval. Hatalmas kihívás volt számomra a funkciók sokaságának megismerése, hiszen testre szabás szempontjából messze felülmúlta a korábban megismert konkurens CAM rendszereket. Az évek csak úgy elsuhantak és rá kellett jönnöm, hogy a mai napig tartogat számomra kellemes meglepetéseket a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően. Számomra nagyon kellemes meglepetés volt, amikor a 3 Axis Deburring (3 tengelyes sorjázó) műveletben nem csak az élek kizárási lehetősége jelent meg, hanem az automatikus él kiválasztás kikapcsolását követően saját magam határozhattam meg lesorjázni kívánt éleket. Ez a funkció a korábbi verziókban nem volt elérhető. Ugyanakkor szintén remek megoldásnak minősül az átmenőfuratok esetén használható Back Countersinking (alsó furat élletörő) művelet is, melynek segítségével könnyebben és gyorsabban létre lehet hozni ezt a megmunkálást.

 

TEAMCENTER

Kovács Gábor – Miután 5 évet töltöttem a Teamcenter támogatásával majd egy váltás követően hozzáfértem a fejlesztői dokumentációkhoz végre megértettem, hogy a volt kollégák honnan is tudták azt amit tudtak. Az elmúlt években felhasználó szempontból nem voltak nagy változások viszont adminisztrációs oldalról sokkal kezelhetőbbé és könnyebben beállíthatóvá vált.

 

Csóka Zoltán – 2018 óta foglalkozom a Teamcenterrel, az azóta eltelt években készült fejlesztések közül számomra az Active Workspace felhasználói felülettel kapcsolatosak a legkiemelkedőbbek. Kezdetekben még elég „fapados” volt, nagyon sok olyan funkció hiányzott belőle, amelyeket Ügyfeleink napi szinten használnak. Mára viszont a fontosabb funkciók legtöbbje megtalálható, sőt olyan eszközök is belekerültek, amelyek már csak AW-ban elérhetőek. Gondolok itt például a Global Search-re, Active Folders-re. Azoknak, akik „csak” CAD tervezéssel foglalkoznak és eddig nem nagyon használták a „vastag” klienst, azokhoz is közelebb került a Teamcenter felhasználói felülete, mivel az Active Workspace közvetlenül elérhető a CAD rendszerből – legyen szó akár Solid Edge-ről, akár NX-ről, akár másról-, a beágyazott böngészőn keresztül. Lassan, de biztosan az adminisztrátori funkciókat is implementálják a Siemens fejlesztői.

 

Bízunk benne, hogy a megkezdett munkát közösen folytatjuk a felhasználókkal és segítjük egymás boldogulását. Ezúton is boldog karácsonyt és Siemens szoftverekben gazdag, sikeres évet kívánunk a technikai csapat!

Ügyféltámogatási vezető, szakterületei a gépészeti tervezőrendszerek (kiemelten a Solid Edge) és a hozzájuk kapcsolódó alkalmazások szakmai támogatása. Egyetemi tanulmányai alatt találkozott a 2D-s számítógépes rajzolással, majd később egy nehezen használható CAD szoftverrel, amitől szabadulni akart minden áron. Az élet úgy hozta, hogy az egyetemen találkozott egy lánnyal (későbbi felesége), aki Solid Edge-t tanult így általa ismerkedett meg a programmal. Tanulmányai után pénznyerő automatákat terveztett 2007-ig, majd ekkor váltott, és Solid Edge terméktámogató mérnökként folytatta pályafutását. A 2012-es változások hatására ügyféltámogató mérnök pozícióba lépett be az Enterprise Group – PLM üzletágába, ahol a szoftverek mellett az ügyfelekre is jobban fókuszál. A Solid Edge ügyféltámogatási csapatát 2015-től vezeti, kollégáival az a céljuk, hogy minél több elégedett ügyfelet tudhassanak a soraikban. Feladatköre a kollégái szakmai koordinálása, az értékesítési folyamat segítése, bemutatók tartása, új technológiák felkutatása és implementálása, valamint szakmai együttműködés a fejlesztőkkel. Hisz a folyamatos tanulás fontosságában, a privát szakmai blogján (solidedgest.wordpress.com) a következő gondolat szerepel Henry Fordtól:
“Akárki, aki abbahagyja a tanulást, öreg, legyen bár 20 vagy 80 éves. Akárki, aki folyamatosan tanul, fiatal marad. Az élet legnagyobb dolga az, hogy az eszedet fiatalon tartsd.” Az ügyfeleitől ő is sokat tanul, minden nap egy új lehetőség a tudás megszerzésére és továbbadására. Az elmúlt évtizedben számtalan barátot köszönhet a Solid Edge-nek Szegedtől Győrig vagy az Egyesült Államoktól Indián át Új-Zélandig.

A szerző további cikkei »

Archívum