Az Enterprise Group szoftvermegoldásai a Delta-Tech-nél

A Delta-Tech Mérnökiroda Kft. egy hosszú, közel 30 éves múltra visszanyúló vállalkozás, 100%-ban magyar tulajdonosokkal rendelkezik, és egyedi célgépek, gyártósorok tervezésével és kivitelezésével foglalkozik.

„A világ számos országába szállítunk, az autóipar, a vegyipar, illetve a bútoripar meghatározó szereplőivel dolgozunk együtt, most már 3 telephelyen 117 fővel.” – mondja Tóth István, cégvezető. „Portfóliónkban megtalálhatóak a sorjázórendszerek, robotos ellenőrzőrendszerek, végellenőrző-rendszerek, automata pakolórendszerek, valamint közvetlen gyártósorok is. A megrendeléskor fogadjuk az ajánlatot és a kivitelezésig – beleértve a szervizelést is – végigvisszük az egész folyamatot.”

Delta-Tech 2007-ben döntött úgy, hogy bevezeti a Solid Edge szoftvert, melynek két oka volt. A cég folyamatos növekedése miatt egyre nagyobb összeállításokkal, komplett gyártósorokkal kellett dolgozniuk a tervezőknek. A másik ok a csapat növekedése volt, hiszen felmerült az igény egy olyan csoportmunka rendszerre, amiben együtt tudtak dolgozni a tervezők, egyazon projekten.

„A Solid Edge mellett a Teamcentert használjuk a csoportmunka támogatására, amire nagy szükségünk is van, hiszen gyakran vannak nagy projektjeink, ahol nem ritka hogy egy-egy soron egyszerre akár 9 mérnök is dolgozik.” – fejti ki Szombath Ádám, konstrukciós vezető. „Ezen a felületen jól nyomon követhető, hogy egy adott alkatrészen, vagy alszerelésen éppen ki dolgozik, vagy az milyen státuszban van.”

Ezen felül a szoftvercsomag alkalmazása rendkívül sok monoton munkától kíméli meg a mérnököket, mint például DXF és PDF állományok generálása. A legelső munkafolyamatok létrehozásában az Enterprise Group volt a Delta-Tech segítségére, azonban most már a tervezők is képesek a Teamcenteren belül ezeket generálni. Ebben nagy segítség az utóbbi időben bevezetett ticketrendszer, ahol a felmerülő kérdéseket és problémákat egyszerűen elküldhetik a Enterprise Group felé, akik rövid időn belül hatékony segítséget képesek nyújtani.

„Az egyik általunk létrehozott munkafolyamat lefedi az alkatrész jóváhagyását és gyártásba adását, így a teljes életútja később visszakereshető, hogy mikor mi történt vele, köszönhetően a TeamcenternekSolid Edge-nek és a Delta-Tech-nek.” – teszi hozzá Szombath Ádám.

„Rengeteg olyan projektünk volt, ami büszkeséggel tölt el minket, hiszen a megrendelő cégek csarnokaiban már régóta működnek gépeink, melyeken az operátorok is szeretnek dolgozni. Vannak nagy szerelősorok, akár 80-100 ezer alkatrésszel. Ezeknek a terveknek az összeállítása nagy kihívást okoz, melyhez segítséget nyújtanak a képernyőkonfigurációk és alkatrész-egyszerűsítések.” – ismerteti a tervezési folyamatot Gazdag Zoltán, termelésvezető.

A program a 2D layout készítéshez is olyan funkciókat biztosít, amely nem eredményezi a számítógép lassulását, abban az esetben, ha megfelelően van előkészítve a modell.

„A Solid Edge sikerét abban látom, hogy nagyon egyszerű a felülete, szerintem ár-érték arányban is az egyik legjobb a piacon. Könnyen tanulható, nem bonyolult, és hosszútávra nézve is minden szükséges modul megtalálható benne. Nagyon elégedettek vagyunk az Enterprise Group szolgáltatásával, mert mindenben támogatni tudnak minket. Emiatt büszkék vagyunk rá, hogy mi is a Teamcenter és a Solid Edge szoftvereket használjuk.” – foglalja össze Tóth István.

A közel 30 éves, magyar tulajdonú Delta-Tech Mérnökiroda Kft. a Solid Edge és Teamcenter szoftvereket használja célgépek és gyártósorok tervezéséhez. A cég három telephelyen 117 főt foglalkoztat, és számos iparág számára szállít berendezéseket. A Solid Edge a növekvő projektméretek és csoportmunka igénye miatt került bevezetésre, míg a Teamcenter tovább segíti a csoportmunkát és csökkenti a monoton munkát. A szoftverek könnyű kezelhetősége és jó ár-érték aránya miatt a Delta-Tech nagyobb hatékonyságot ért el az Enterprise Group szolgáltatásaival.

További információ:

Az Enterprise Group hivatalos honlapján

A Delta-Tech hivatalos honlapján

 

forrás: CNC – Hírek a szerszámgépek világából

Archívum