Blog

Beszámoló az EPLM Nyílt Napokról

A labdarúgó EB jegyében és nagy érdeklődéssel zajlottak az EPLM Nyílt Napok. Június 8-án és 9-én, a két nap során számos újdonsággal és
érdekességgel ismerkedhettek meg a résztvevők CAD és CAM megoldásokkal kapcsolatosan. A megnyitón Béke Gyula, PLM Üzletág igazgató üdvözölte a vendégeket, majd rögtön egy friss és ropogós újdonságról hallhattak előadást „Fedezze fel további lehetőségeit – Solid Edge ST9 újdonságok” címen. A VERO csoport is hasznos és érdekes előadásokkal készült erre a két napra és az első előadásuk során máris átfogó ismertetőt tartottak az alkatrész-és szerszámgyártók részére.

A szervezők interaktív programmal készültek, hiszen az előadásokkal párhuzamosan egyéni és csoportos konzultációk zajlottak. A konzultációs termek mindvégig telítve voltak érdeklődőkkel, ahol a kollégák minden kérdésre választ adtak és kérés esetén bemutatót is tartottak. A VERO konzultációk keretében Edgecam, Radan, Alphacam és Visi CAM megoldásokkal kapcsolatban egyaránt rendelkezésre álltak a kollégák. A Solid Edge konzultációk során olyan érdekes témák kerültek fókuszba, mint például a vázlatokba rejtett lehetőségek, a gyártmánytervezési mellékidők csökkentése és a Solid Edge és Excel kapcsolata. A Siemens csoport megoldást mutatott arra is, ami kimaradt a Solid Edge-ből, az EPLM Add-On Center bemutatásával.

A rendezvény során a kávé sarokban különleges gasztronómiai élményben lehetett része a résztvevőknek, hiszen a szervezők speciálisan erre a rendezvényre pörkölt kávékeverékből készült ízletes kávét kínáltak, étcsokoládéba mártott kávészemek kíséretében. Az ebéd és délutáni frissítők elfogyasztását követően a közösségi térben elhelyezett kanapékon kényelmesen elhelyezkedve kérdezhettek a Solid Edge használatáról az érdeklődők. A délután folyamán a tervezési folyamatok gyorsítását elősegítő PDM megoldás valamint a 3D modellek alapján tartott lemezmegmunkálási bemutató került középpontba.

A rendezvényzárást követően további egyéni konzultációk keretében még hosszas beszélgetések folytak. A labdarúgó EB jegyében ért véget az esemény és minden résztvevő  – a megszerzett élmények és tudás mellett – különleges football labdával térhetett haza és a PLM üzletág által ajándékozott füzetben vezetheti a bajnokság mérkőzéseinek eredményeit.

06_08 - Enterprise Group PLM nap vizjelnelkul 02 06_08 - Enterprise Group PLM nap vizjelnelkul 03 06_08 - Enterprise Group PLM nap vizjelnelkul 04 06_08 - Enterprise Group PLM nap vizjelnelkul 0906_08 - Enterprise Group PLM nap vizjelnelkul 05 06_08 - Enterprise Group PLM nap vizjelnelkul 06   06_08 - Enterprise Group PLM nap vizjelnelkul 10 06_08 - Enterprise Group PLM nap vizjelnelkul 11

06_08 - Enterprise Group PLM nap vizjelnelkul 01Labda

Beosztás: Marketing referens a PLM Üzletágnál
Szakterület: Üzleti kommunikáció

Szakmai életút:
Az Enterprise Group PLM üzletág marketing referense vagyok 2016 nyara óta. Feladatom, hogy marketinges munkámmal és reklám tevékenységekkel támogassam a Siemens és a HEXAGON CAD/CAM szoftverek népszerűségét, sikerességét és elterjedését. Ennek érdekében nagyon sok tematikus nyílt napot, rendezvényt szervezek és sok szakcikket jelentetek meg különböző tematikus magazinokban. Mindig is a marketing és a kreatív tevékenységek vonzottak. Ezért iskoláimat is ennek megfelelően üzleti kommunikáció és marketing területen végeztem.

A szerző további cikkei »

Új hozzászólások

    Archívum