Egy sikertörténet az ipari szoftverek piacáról – 10 éves az EPLM

Idén 10 éves a PLM üzletág.  A CNC Média Béke Gyulával, Enterprise Group PLM üzletág vezetőjével beszélgetett.

CNCMedia: Idén lett 10 éves az Enterprise Group PLM üzletága. Elmondanád röviden, hogy honnan indult az üzletág és hogy melyek voltak a fontosabb mérföldkövek?

Béke Gyula: Az Enterprise Group PLM üzletágának története azzal kezdődött, hogy a Siemens a Teamcenter szoftver bevezetéséhez új partnert keresett Magyarországon. Mivel korábban az Enterprise Group is Siemens tulajdonú vállalatként működött, ezért a tulajdonos fontolóra vette az üzleti lehetőséget és a tárgyalások végeztével, 2012-ben szerződést kötött a Siemens Digital Industries Software és az Enterprise Group a Teamcenter termék forgalmazására, ami akkor egy teljesen új fejezetet nyitott a vállalat termékstruktúrájában. Ennek mentén, a lehetséges kompetenciákat figyelembe véve, kezdett el nyitni az Enterprise Group további Siemens termékek iránt is az azt követő időszakban. így került be többek között a Solid Edge forgalmazási joga is a cég portfóliójába.

CNCMedia: Köszönhető ez annak, hogy a két program mondhatni kéz a kézben jár?

B.Gy.: Abszolút. A Teamcenter funkcionalitása 2012-ben a magyar piaci adottságoknak megfelelően elsősorban a termékadatok kezelésére fókuszált. Ez a CAD-rendszerek számára egy szükséges funkcióbővítést jelentett.

CNCMedia: Tehát a Teamcenter és Solid Edge alkotta portfólióval indultatok?

B.Gy.: Igen, ez volt a kezdet. A vállalat azonban úgy érezte, hogy a portfólióban szükség van egy olyan megoldásra is, ami a gyártástámogatás, CNC programozás területén szolgálja ki a kis- és középvállalati szegmens résztvevőit, így hamarosan felvettük a kapcsolatot a Planit Software nevű angol fejlesztővel.

Béke Gyula, az Enterprise Group PLM üzletágának igazgatója

CNCMedia: Mekkora létszámmal indult el a PLM üzletág és te mit tapasztaltál az érkezésedkor?

B.Gy.: Kilenc kollégával indult el az üzletág, én azonban csak 2015 januárban érkeztem meg egy testvérvállalattól. Sok minden változott az eltelt idő alatt, a szakma szeretete és az ügyfelek iránti elkötelezettség pedig még erősebbé vált. Mind a szakterület, mind a termékvonalak iránt mai napig meg van a kellő szakmai elhivatottság és alázat az itt dolgozókban. Ez abban is megmutatkozik, hogy mélyen átlag alatti a fluktuáció aránya, sokan most is itt vannak kezdeti tagok közül. Októberben ünnepeljük a 10 éves évfordulónkat és készülünk egy céges találkozóval is, ahova az összes volt kollegát meghívtuk. Készítünk továbbá egy négyrészes blogsorozatot is, amelyben során a technológiai mérföldköveket elevenítjük fel.

CNCMedia: 10 év után most hol tartotok? Nagyságrendileg tudsz-e konkrétumot mondani?

B.Gy.: Az idei év üzletági forgalmát közel 2 milliárd forinttal fogjuk zárni. Létszám tekintetében 32 kollégával 11 termékvonalat képviselünk. Siemens és HEXAGON oldalon is több termékvonalat viszünk lefedve a CAD/CAM/CAE és PLM területeket. Ugyanakkor folyamatosan keressük az új lehetőségeket is, ezért nemrég vezettük be a HEXAGON bútorgyártást támogató faipari megoldását, amelynek alapjául az ALPHACAM szoftverrel elért sikerek szolgáltak. Büszkeséggel tölt el, hogy 10 év alatt a hazai piac egyik meghatározó ipari szoftveres cégévé tudtunk válni.

CNCMedia: Melyik projektre vagy a legbüszkébb?

B.Gy.: Szerintem a legsikeresebb projekt maga az üzletág. Rengeteg technológiai újdonság jelent meg az évek során, de a legfontosabbnak a kollegák személyiségfejlődését tartom, hiszen abból tudunk energiát konvertálni az ügyféltámogatásba, a szállítói kapcsolatokba, a kommunikációba és így tovább. Hatalmas eredmény, hogy ilyen termékportfólióval, ilyen nagy számú ügyfélkör mellett a munkavállalók fejlődésének is rendre teret tudunk biztosítani.  Számomra a PLM üzletág sikere – kollégák sikere mellett – az organikus vezetési modell sikere is. Ebben a modellben vezetőnek lenni egyféle szolgálatot jelent, egy olyan kapcsolatorientált stílus, amely a kollégák megbecsülésén és fejlesztésén alapszik. Ennek megfelelően az üzlet, a csapat pont annyit képes fejlődni, mint a benne dolgozók egyéni fejlődése biztosít.

Természetesen a sikerhez kellettek az egyre növekvő számú elégedett ügyfelek és szakmai partnerek, tevékenységünk során maximálisan figyelünk a vevői igényekre a telefonos támogatás mellett például rengeteg szakmai anyagot készítünk (blogcikk, szakmai webinar), amelyek a mindennapi munkában és az új technológiákban való tájékozódásban is segítséget nyújtanak ügyfeleinknek.

CNCMedia: Melkovics Péter akkor egy ilyen példa? Hiszen Top Sales Person volt…

B.Gy.: Igen, ő tavaly kapta meg ezt a díjat a Siemens-nél, a CEE régióban elért személyes teljesítményéért. De nyilván ez a teljes csapat támogató közreműködése nélkül egyénként nem elérhető.

CNCMedia: Mi alapján díjaznak egy ilyen kategóriában?

B.Gy.: Alapvetően a Siemens értékeli a regisztrált eladásokat a közép-európai régióban is, csakúgy, mint mindenhol. Nem kérdés, hogy fontos ennek a díjnak a mennyiségi aspektusa. Ugyanakkor van egy minőségi oldala is, ami alapján odaítélik, mégpedig, hogy mennyire diverzifikált az értékesítés. Hány új vevőt akvirált, adott-e el olyan terméket, amit korábban még nem, szóval, hogy mennyire tükrözik az eladásai az ő személyes fejlődését. Ezen szempontok alapján ítélik meg a díjat és 2021-ben Péter bizonyult a legjobbnak a régiónkban.

 

CNCMedia: Szerinted mitől jó egy mérnök-üzletkötő és te mivel tudod támogatni az ő munkáját?

B.Gy.: Szerintem nemcsak a mérnök-üzletkötőről, hanem bármelyik munkavállalónkról elmondhatom, hogy szereti azt, amit csinál. Alapvető a bizalmi légkör megléte és a szabad tér, ami elengedhetetlen a gondolkodáshoz és az alkotáshoz. Ekkor mindenki örömmel végzi a munkáját, fejlődik és önazonossá válik mindeközben.

Mint említettem hatalmas elkötelezettséget látok, így sok esetben könnyű dolgom van, hiszen a motiváltság egy önálló alkotó folyamatot vezérel. Igyekszem differenciáltan vezetni, abban kell segítenem őket, hogy folyamatos kihívásokkal szembesüljenek, illetve igyekszünk átszervezni olyan feladatokat, amelyek nem fejlesztik már a hatékonyságukat vagy a kreativitásukat.

CNCMedia: Péter egyéni díja mellett a PLM üzletágat is díjazták az évek során?

B.Gy.: Büszkék vagyunk rá, hogy a Siemens-nél és HEXAGON-nál egyaránt a régió meghatározó partnereiként tartanak számon bennünket. Az elmúlt 10 évben Top partnerek voltunk 2 alkalommal is a CEE régióban, de EMEA régiós díjat is kétszer kaptunk. Ami fontosabb, hogy az Enterprise Group elismert tényezővé vált a régióban az évek során.

CNCMedia: Az elért eredmények nem raknak rátok plusz terhet? Például az, hogy egy jó eladási számokkal rendelkező év után még többet kell értékesítnetek?

B.Gy.:Nem igazán. Őszintén, nem láttam még olyan fát, ami az égig nőtt. Nem fenntartható, hogy robotként évről évre 10, 20, 30 %-os növekedést érjen el egy organikus vállalat hosszútávon, következmények és traumák nélkül. Én az ügyfél-tulajdonos-munkavállaló háromszöget szoktam alapul venni, ezt a hármas kapcsolatot kell harmonikusan, hosszútávon fenntartani. Az ügyfélnek folyamatos, jó kiszolgálásra és figyelemre van szüksége, amit mérnökeink kimagasló színvonalon nyújtanak Nyilván egy üzleti vállalkozás vagyunk, profitelvárásokkal, de amit csinálunk azt az emberekért csináljuk és ez az üzleti eredmény egyik fontos feltétele.

PLM üzletág 2022. október

CNCMedia: Említetted a hosszútávú gondolkodást. Van esetleg 10 éves jövőképetek?

B.Gy.: 10 évre nem látok előre, de 3-5 évre igen.

CNCMedia: Mi a pesszimista és mi az optimista része a közeljövő forgatókönyvének?

B.Gy.: Eddig is rengeteg kihívás volt, de most azt gondolom, hogy olyanok előtt állunk, amelyek még nem fordultak elő. Meg van a kellő önbizalmunk, és a PLM üzletágat egy nagyon erős szakmai csapat alkotja. Mindig igyekszünk felmérni a helyzetet és a lehető legjobbat kihozni belőle. Az elkövetkező 1-2 évben folytatjuk azt a piaci edukációs kampányt, amit még 2017-ben kezdtünk el és az ipari digitalizáció áll a fókuszban. Folyamatosan foglalkozunk az új ipari trendekkel és megoldásokkal ezen keresztül egyfajta szemléletformálást végzünk, hogy az ügyfeleink minél hatékonyabbak lehessenek a mindennapokban. Az iparban tanulók, dolgozók számára minden egyes életciklusra kiterjedő programot hoztunk létre, ez az Ipari Digitális Transzformáció Program, amelynek egyik célja, hogy támogassa a hazai KKV-k ipari digitalizációs lépéseit.

Továbbá mindkét gyártópartnerünknél, – a Siemens-nél és a HEXAGON-nál is – egyre nagyobb teret hódítanak és preferáltabb megoldások lesznek a ’Software as a Service’ licencelési modellek, amelyet mi is támogatunk a hazai piacon.

CNCMedia: Bár kampány és kommunikáció, ez inkább az ipari része, nem? Oktatási intézményekkel való együttműködésről, ott megvalósuló edukációról lehet beszélni?

B.Gy.: Kiemelten fontosnak tartjuk a hazai műszaki tanulmányokat folytató diákok tehetséggondozását és ennek helyt adó közép- és felsőfokú intézményeket. E célt szolgálva hoztuk létre Oktatási Mentor Programunkat, amely több mint 70 intézményben jelen van már. A program keretében díjmentes licenceket, magyar oktatási anyagot, személyes támogatást és képzést biztosítunk a résztvevők számára. Számunkra ez egy hosszabb távú elköteleződés, egy maraton, de azt látjuk a diákok és tanárok szemében, hogy érdemes belefektetni az energiát, szükségük van az iparból jövő támogatásra.
Az oktatási program keretében idén 10. alkalommal rendeztük meg a középiskolai intézményeknek szóló SOLID EDGE – EDGECAM oktatási versenyt és ott is azt tapasztaltuk az évek elteltével, hogy van fejlődés, növekszik az érdeklődés és egyre komolyabb pályamunkákat adnak be a versenyzők.

CNCMedia: Milyen tapasztalataid, meglátásaid vannak az egyetemekkel kapcsolatban?

B.Gy.: A műszaki felsőoktatás kicsit más kávéház. Alapvetően az egyetem egy külön szegmenssé vált számunkra az évek során. Már az elsőéves hallgatók egy része is dolgozik a tanulás mellett, a harmadéveseknél pedig ez még inkább jellemző.  Azt tapasztaljuk, hogy a hallgatók nagy hányada így használja az általunk forgalmazott szoftverek valamelyikét a szakoktatáson kívül is. A munkába állásukat, versenyképességüket igyekszünk mi is támogatni. Sőt ezen felül pályakezdő mérnökként akár saját vállalkozást is indíthat a Startup vagy Friss Diplomásoknak Programunk keretében. Azt gondolom, hogy minden piaci szereplő felelőssége, hogy a mérnöki szakma, illetve életpálya minél vonzóbb legyen és ezért tegyünk is a lehetőségeinkhez mérten.

CNCMedia: A munkaerőhiány még egy darabig biztos velünk lesz, ellenben a pályázatok most megszűntek. Erről mi a véleményed?

B.Gy.: Én a pozitív oldalát nézem a „pályázatnélküliségnek”. Szerintem sok torzítást vesz ki a piacból, sokkal valóságosabb és transzparensebb képet ad. Az viszont nyilvánvaló, hogy szükségesek és fontosak a KKV szegmens fejlesztését szolgáló, valós piaci igényeket kielégítő állami vagy EU-s programok, amelyek célja vállalatok versenyképességének növelése.

CNCMedia: Maradjunk akkor kicsit a piaci helyzetnél és annak egyik meghatározó eleménél, a digitalizációnál. Hogy érzed, az infláció tolta valamelyest az ügyfeleiteket a szoftveres irányba vagy akár a bérlésbe és a gyártás- és folyamatoptimalizálásba? Ami 5-10 évvel ezelőtt nehezen értékesíthető volt ezen a téren, az most fejlődő üzletágnak számít?

B.Gy.: Nemcsak a gyártásoptimalizálásra igaz ez, hanem generálisan az egész piacra. 2017-től a piaci edukációs kampányunkban a digitalizáció népszerűsítésére fektettünk nagy hangsúlyt. A célunk az volt, hogy foglalkozzanak gondosabban, strukturáltabban az ipari résztvevők az adataikkal, használják az elérhető szimulációs technológiákat. 5 év távlatából azt tudom mondani, hogy egyre több gyártóhoz jut el az üzenet és már nem csak elméleti síkon működik a dolog. A Plant Simulation nyújtotta megoldás egyre népszerűbb, gyártósori anyagáram szimuláció és optimalizálás terén most rengeteg projektben veszünk részt. Az, amit korábban Ipar 4.0-nak vagy ipari digitalizációnak hívtunk, az most már nem csak a vezető vállalatok kiváltsága, hanem a kisebb méretű cégek is rendre alkalmazzák. A következő időszakban az adatok szerepe fel fog értékelődni, így a PLM/PDM rendszerek, a Teamcenter megoldás fontossága is növekedni fog.

CNCMedia: Az autóipar, azon belül is leginkább az e-mobilitás mennyire befolyásolja a szoftveres piacot? A PLM üzletágra milyen hatással van ez a fajta trend?

B.Gy.: Az autóipar csak egy a sok közül, ahova szállítunk megoldásokat. Az e-mobilitásról azt gondolom több szimulációs technológia alkalmazását igényli majd a klasszikus gépészeti képességekkel szemben és a digitális iker – amely a virtuális és valós tér közötti kapcsolatot teremti meg – szerepe is egyre fontosabbá válik.  Szerencsére mindkét képviselt gyártópartner termékportfóliójában kiváló megoldások érhetők el az autóipar számára.

 

CNCMedia: Több területet érintettünk: eredmények, edukáció, organikus vezetés. Ha összegezni kéne 10 év után, hogy mit jelentett számodra mindez, akkor hogyan foglalnád össze?

B.Gy.: Ha egy mondatban kellene összefoglalnom, akkor azt mondanám, hogy egy nagyon komoly és kimerítő „sprint” volt, de minden percét élveztem.

Azt gondolom, hogy 10 év alatt nem csak idősebbek lettünk, hanem tapasztaltabbak, érettebbek és bölcsebbek is. Az induláshoz képest jobban tudjuk menedzselni az energiáinkat, könnyebben találjuk meg a fókuszt. Megfontoltabbak vagyunk és nem veszítettük el a rugalmasságunkat sem. Ez nagyon fontos szempont, hiszen véleményem szerint úgy tudunk fejlődni az elkövetkezendő években, ha meg tudjuk tartani az alkalmazkodóképességünket, és erre a kollégák ezirányú fejlesztésével van lehetőségünk.

CNCMedia: Korábban kérdeztem az optimista és pesszimista forgatókönyvet. Zárógondolatként arra lennék kíváncsi, hogy a 10 éves tapasztalatok és az eddig elhangzottak alapján, mit tartasz reális jövőképnek?

B.Gy.: Ha a PLM üzletágat nézzük, akkor úgy látom, hogy 3 év múlva is egy klasszikus CAD/CAM szakértő cég leszünk, de a PLM, a szimulációs megoldások és a gyártásprogramozás automatizálása terén még komplexebb projekteket kezelünk majd.

Ha a nagyobb képet nézem és az Enterprise Group többi üzleti területét tekintem, akkor a jövőben ezek komplex összekapcsolása a cél, hogy a mi CAD/CAM/CAE/PLM szolgáltatásaink mellé milyen egyéb, az ipar számára releváns megoldásokat tudunk majd biztosítani az ügyfeleinknek például az energiamenedzsment területén.

forrás: Egy sikertörténet az ipari szoftverek piacáról – 10 éves az EPLM | CNC

Archívum