#Ezt szimuláld, ne a betegséget!

Napjaink eseményei miatt egyre többet hallunk a koronavírus, azaz a COVID-19 terjedéséről és annak a megfékezéséről, illetve lassítási lehetőségeiről. Ebben a blogbejegyzésben az egyik ilyen lassító tényezőt vizsgálom, ami az, hogy takarjuk el a szánkat ha tüsszentünk. Ehhez három szerelést készítettem Solid Edge-ben.

Az első szerelésben azt  vizsgálom, hogy hogyan terjed a tüsszentés, ha a képen látható modell eltakarja az arcát.

 

 

Ezt követően azt fogom megnézni, hogy hogyan terjed a tüsszentés, ha a modell a karjával takarja el a száját.

 

Ezt követően azt vizsgáltam meg, hogy merre megy a tüsszentés, ha sem kézzel, sem alkarral nincs eltakarva a modell szája.

 

Miután elkészítettem a képen látható szereléseket, rákerestem a tüsszentés sebességére, amiről megtudtam, hogy akár óránként 50 mérföld (azaz 22,35 m/s) is lehet. Ezek után a tüsszentés időtartamát kb. 0,05 másodpercre becsültem. Ezt követően két keveredő közeggel készítettem egy időfüggő szimulációt. Az egyik közeg a FloEFD beépített anyagmodelljei közül a levegő, a másik a Tüsszentés névre keresztelt saját anyag, ami a levegőnél egy picivel nehezebb.

A szimulációk során, minden esetben bekapcsoltam a gravitációt, az alapértelmezett közeg a levegő, ami áll és teljes mértékben kitöltené a szimulációs teret (kezdeti állapot). A tüsszentés a Tüsszentés nevű közeggel történik. Időfüggő szimulációk esetén peremfeltétel megadásánál az fx gombra kattintva a felugró ablakban idő alapon is lehet definiálni a beáramlás (jelen esetben a tüsszentés) időtartamát, így a szimuláció első 0,05 másodpercében 22,35 m/s sebességgel, utána 0,75 másodpercig 0 m/s-ra lineárisan lassulva szimulálom a tüsszentést. Majd a szimuláció végéig (1 másodperc) nem tüsszent többet a modell.

 

 

 

Tüsszentés terjedése

A következő videókban és ábrákon a piros szín azt jelenti, hogy a közeg 100%-ban levegő, a kék szín azt, hogy a közeg 97,5% vagy annál kevesebb levegőt tartalmaz, azaz a térrészben 2,5%-nál több tüsszentés található.

A tüsszentés terjedése a kézzel takart esetben a következő volt:

 

 

A tüsszentés terjedése az alkarral takart esetben a következő volt:

 

A tüsszentés terjedése takarás nélkül a következő volt:

 

 

 

Összehasonlítás

Tüsszentés terülése kézzel takart esetben 1 másodperccel a tüsszentés után:

 

Tüsszentés terülése alkarral takart esetben 1 másodperccel a tüsszentés után:

 

Tüsszentés terülése takarás nélküli esetben 1 másodperccel a tüsszentés után:

 

A következő képeken a takart felületekről visszaverődő tüsszenés látható a modellen, azaz azok a felületek amik nem pirosak tüsszentéses lett.

Alkarral takarás esetén:

 

Kézzel takarás esetén:

 

Takarás nélkül:

 

Vírusos időszakban javasolt mindennap hajat mosni fürdés közben és tiszta ruhát felvenni. Saját meglátásom szerint az utóbbi képeken ennek a magyarázata látható.

Nemrég hallottam egy játékról, a Ne nyúlj az arcodhoz-ról. Azoknak akik tüsszentenek vagy nem tüsszentenek de másokkal érintkeznek javasolt a gyakori kézmosás, aminek a szabályai a következő ábrán látható.

 

 

Az Enterprise Group nevében mindenkinek erős immunrendszert kívánunk!

 

Források:

Archívum