Hogyan készítsünk lemez makettet?
Az életünkben egy dolog mindig biztos, a változás. Egyik kedves kollégánk is változás útjára lépett és sajnálatosan elhagyja az fedélzetet. Szerettük volna megköszönni a munkáját ezért úgy gondoltuk meglepjük valamivel. Egyértelmű volt, hogy mi lenne a legjobb ajándék… hát a kedvenc céges autója, amibe oly sok kilométert tett. Nézzük is meg, hogy milyen lehetőségünk volt, hogy ne kelljen megválnia kedvenc kis autójától.
Ez egy szobor, mely lemezekből készült. Egy testet felszeletelünk majd egymáshoz közel állítva a lemezeket, reprodukáljuk a körvonalait. Ezzel a módszerrel érdekes szobrokat lehet létrehozni, Minnesotában és Prágában is készítettek már szobrokat hasonló módon. Mi a lemezek egymáshoz rögzítését nem hegesztéssel oldottuk meg hanem egymásba illeszkedő lemezeket hoztunk létre.
Solid Edge 2020
A kiinduló modellt Solid Edge 2020-ba olvastuk be, majd ebből készítettünk szeleteket a Metszet vázlat paranccsal. Ez a legfrissebb verziótól használható parancs csak Szinkronmodellezés környezetben érhető el. Remek lehetőség meglévő testről különböző metszetprofilokat létrehozni pillanatok alatt. Háromszögelt felületekre is működik így egy STL kiterjesztésű nyomtatni kívánt fájl testmodellé alakításában is nagy segítséget nyújthat. Használható ezáltal akár szkennelt modellek és felületek újramodellezéséhez is.
Meghatároztuk, hogy hány darab metszetet szeretnénk készíteni a modellünkre és azok milyen távolságra készüljenek egymástól. Majd ezek után elkészülnek a profilok, mind külön vázlatelemként. Ezeket kedvünk szerint módosíthatjuk és ezek alapján elkészítjük a lemezalkatrész fájlokat és egy szerelést hozunk létre, és így megkaptuk a látványtervet is.
RADAN
Megtörtént a tervezés, ezután jöhet a megmunkálás része. Szerencsére a Radan 3D-s modulja tud kezelni rengeteg ismert formátumot, így a Solid Edge szerelést is. Importáltuk, majd pedig a Radan készítette a teríték rajzokat. Sokat gyorsíthat a munkafolyamaton, hogy nem kellett előre elkészíteni minden alkatrésznek a dxf-jét majd azokat beolvasni Radan-ba. Egyéb nagy előny, hogy ilyenkor már a darabszámokat sem kell meghatározni, mert adódik a szerelésből.
Megvalósítás
Elkészült a táblaterv és ezzel együtt az NC kód is. Már csak ki kell vágni. Szerencsére ebben partnerünk volt a Fiteco Kft. akik voltak olyan kedvesek és a Bodor lézervágójukkal (amit természetesen Radan-al programoznak) ezt elkészítették nekünk. Még egyszer köszönjük!
De nézzük is meg milyen lett a lemez makett. Bízunk benne, hogy tudtunk jó ötlettel szolgálni, kollégánk nagyon örült neki, szóval ez lehet egy jó ajándék felnőttnek és gyermeknek egyaránt.
Szerzők:
Ügyféltámogató mérnök, szakterülete a CAM rendszerek.
Magyarkanizsán a Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpontban folytatta tanulmányait gépésztechnikus, számítógépes szerkesztő szakon, itt ismerkedett meg Solid Edge-el, amit 3 éven keresztül tanult a tanórákon és otthon. Főiskolát a Szabadkai Műszaki Szakfőiskolán végezte, mint Gépészmérnök. Szerencsére itt is végig kísérte a Solid Edge így a CAD tudása nem kopott meg. Miután megszerezte a diplomáját, ismét kapcsolatban lépett a jelenlegi munkahelyével, amit korábban az iskolai évei alatt részt vett versenyek miatt már ismert. Végül a CAM-es területen helyezkedett el, amiben egy újabb kihívást látott, mert mindig is érdekelte ez a szakterület.