INGYENES CAM ALKALMAZÁS SOLID EDGE FELHASZNÁLÓKNAK
Az elmúlt években a CAD és a CAM rendszerek területén egyre fontosabbá váltak a komplex, minden igényt kielégítő megoldások. Az új piaci szereplők és a már meglevő szoftverfejlesztő cégek stratégiai céljai között szerepel az ügyfelek „mindent egy kézből” történő kiszolgálása. Ezen okból figyelhetők meg a cégfelvásárlások, a CAD/CAM/CAE és a PLM szoftverek integrációs mértékékének növelése. A Siemens Digital Industries Software, mint a nemzetközi piac egyik meghatározó szereplője már régóta elkötelezett ebben az irányban, fejlesztéseik során ezeket a célokat is maximálisan figyelembe veszi.
ÚJ KORSZAK NYÍLIK A SOLID EDGE FELHASZNÁLÁS TERÜLETÉN
A SIEMENS átgondolt döntésének köszönhetően a szoftverkövetéssel rendelkező Solid Edge felhasználók ingyenesen hozzájutnak a CAM Pro 2,5 tengelyes megmunkálási csomagjához. A Solid Edge CAM Pro azonban nem más, mint az autóiparban, a repülőgépiparban vagy szerszámgyártásban már bizonyított NX CAM alkalmazás.
Együttműködés a CAD/CAM szoftver között
A Siemens DIS a szükséges és elégséges integrációt tartotta fontosnak a szoftverei között. Ez azt jelenti a Solid Edge és a CAM Pro esetében, hogy a tervező alkalmazásból közvetlenül átküldhető a modell a CAM szoftverbe asszociatív kapcsolat automatikus létrehozása mellett. Ennek a megoldásnak nagy előnye, hogy a CAM használata nem igényel további CAD licensz lekötését, így jobban lehet gazdálkodni a rendelkezésre álló erőforrásokkal.
Solid Edge CAM Pro 2,5 tengelyes csomag funkcionalitása
Ez a konfiguráció kiváló azon ügyfeleknek, akik most ismerkednek a számítógéppel támogatott megmunkálással és prizmatikus alkatrészek gyártásával is foglalkoznak. Ez a csomag alkalmas lesz a rögzített irányú, szint alapú megmunkálásokra.
Főbb funkciók, lehetőségek:
- Marási- és furat megmunkálási műveletek létrehozása
- A megmunkáláshoz szükséges szerszámkönyvtár kezelése
- Műhelydokumentáció készítése
- Programok posztprocesszálása szerszámgépre
- Feature Based Machining
Érdemes bővebben szót ejteni a FBM-ről, mellyel a geometriai elemeket (sík, horony, zseb, furat, csap stb.) fel lehet ismertetni, csoportosítani és arra egy ajánlott megmunkálást generáltatni. Ez a megmunkálási folyamatok automatizálásának első lépcsőfoka, amellyel a programozási idő drasztikusan csökkenthető.
A csomag tartalmaz továbbá 30+ gyári posztprocesszort Fanuc, Heidenhain, Siemens vezérlőkhöz, valamint jogosultságot a Post Hub oldalra, ahol több száz posztprocesszor közül választható ki a legmegfelelőbb.
További előnyök
- Szerelések is felhasználhatóak a CAM környezeten belül
- Modellek beolvasása közvetlenül a Solid Edge-ből törtéhet beleértve a modellfrissítést is
- Önállóan is képes megnyitni a Solid Edge-ben készült fájlokat, illetve más CAD szoftverek által készített modelleket is (beleértve a Solidworks-öt is)
- Asszociativitásnak köszönhető szerszámpályakövetés a modellváltozások esetén
- Másolás/beillesztés műveletek támogatása korábbi programozásokból
- Vizuális segédeszközök az új felhasználók támogatására és a termelékenység növelésére
- Keresési eszközök a műveleteken belül a hatékonyabb használathoz
Magasabb funkcionalitású CAM csomagok
Természetesen léteznek további CAM csomagok is amelyekkel olyan kibővített funkcionalitás is elérhetővé válik, mint például a teljes 3 tengely, a gép/NC kód szimuláció illetve a szimultán 5 tengely vagy a járókerék marás. Azon ügyfelek igényei is kiszolgálható, akiknek esztergáló vagy huzalszikraforgácsoló program létrehozására van szükségük.
Támogatás, bevezetés
A komplett tervező és megmunkáló csomag jóvoltából a felhasználók olyan megoldáshoz jutnak hozzá, amelyek könnyen implementálhatók. A Solid Edge CAM Pro 2,5 tengelyes csomag alkalmazása során költségcsökkentés tapasztalható, hiszen nem kell egy külső gyártó által fejlesztett szoftvert megvásárolni és annak a szoftvernek a követését is fizetni. Ebben az esetben minden egy helyről, egy fejlesztőtől érkezik és csak egyetlen szoftverkövetéssel kell az ügyfélnek rendelkeznie. Ahogy a CAD rendszerek bevezetésénél is fontos szerepet játszik a betanulás, úgy ez a CAM szoftverek esetében is érvényes, ezen pedig nem szabad spórolni, mint ahogyan egy jó posztprocesszoron sem. Az Enterprise Group – PLM üzletága vállalja, hogy Solid Edge CAM Pro témakörben gyakorlatorientált képzéseket tart és igény esetén testreszabott posztprocesszorokat készít az ügyfeleknek.
További kérdések esetén, keresse bátran a támogató csapatunkat!
Hasznos linkek:
Siemens NX facebook oldal: Siemens NX EPLM
Siemens NX youtube oldal: Siemens NX EPLM