Robotcellák munkáját segítik az ENTRA-SYS moduláris anyagmozgató pályái

A többek között egyedi célgépek tervezésével és gyártásával foglalkozó ENTRA-SYS Kft. megrendelései sok esetben többszörösen összetett, magas minőségi elvárásokat támasztó rendszerek kivitelezését igénylik. Hogy ilyen szigorú körülmények között is garantálni tudják a magas minőséget, a tervezési feladatokban a Solid Edge rendszereire támaszkodnak.

 

Az 1994-ben alapított, szegedi központú ENTRA-SYS Kft. kezdetben hidraulikus, pneumatikus és vákuumtechnikai elemek, rendszerek kereskedelmével foglalkozott. Az ügyféli igények hatására, a vállalkozás később kibővítette profilját; a forgalmazói tevékenység mellé a gépészeti tervezés és az egyedi gépgyártás is felkerült a szolgáltatások közé. A cég ma már komplett egyedi célgépek tervezésével és gyártásával is foglalkozik, amit a saját kapacitásaiknak köszönhetően, többnyire házon belül tudnak végezni, ezzel is garantálva a magas minőséget.

 

Egyik jelentősebb megrendelésük a kanadai, mezőgazdasági gépeket gyártó Linamar Corporation egyik magyarországi gyárától, a Linamar Hungary Zrt. Precision Part Manufacturing (PPM)-től érkezett. A vállalat, a békéscsabai gyáregységében kívánt kialakítani egy moduláris rendszerű pályát a különböző megmunkálási fázisok közötti automata anyagmozgatás biztosítására – ehhez hívták segítségül az ENTRA-SYS Kft. szakértői csapatát.

Két legyet egy csapásra

A szállítópályák melletti feladat egy olyan rendszer kialakítása volt, amely a gyártásban alkalmazott robotok, robotos cellák munkáját segíti, lineáris manipulálásokkal. A rendszer egyrészt megoldást kellett jelentsen a robotok által már lefedhetetlen, szűk pályák közti anyagmozgatás biztosítására. Másrészt csökkentenie kellett a párhuzamos munkafolyamatok időigényét, ezzel is növelve a termelés hatékonyságát.

A problémát az ENTRA-SYS Kft. mérnökei egy teljesen egyedi, palettás szállítópályákat és pneumatikus manipulátorokat alkalmazó moduláris rendszer kialakításával oldották meg.

Hatékony eszközökkel a gördülékeny munkáért

Egy ilyen bonyolult, összetett projekt megvalósítása természetesen elképzelhetetlen a megfelelő szoftverek használata nélkül. Az ENTRA-SYS Kft. a Siemens Solid Edge szoftverét választotta a feladathoz, hiszen a kiemelkedő hatékonyság mellett könnyű kezelhetőséggel és nagyszerű ár-érték aránnyal bír.

A szoftvert elsősorban 3D tervezésre használják, de ezzel készítik a szerelési alkatrészlistákat és végeselem analíziseket is, illetve a festési felületek számítása is Solid Edge-ben történik.

Az ENTRA-SYS Kft. minden projekt esetében az előtervek alapján határozza meg az árat, illetve állítja össze az ütemtervet, amiben hatalmas segítséget nyújt a szoftver. Az azzal készített 3D-s előtervek akár nem műszaki végzettségű megrendelőknek is egyszerűen, érthetően prezentálhatók.

 

További információ:

Bővebben a célgépgyártásról

Az ENTRA-SYS Kft. hivatalos honlapján.

 

Cikk forrás: A CNC Média weboldalán.

 

Szakterület: Az ipari digitalizáció szakértőjeként, évtizedes tapasztalattal rendelkezünk a világ élvonalába tartozó ipari tervezőszoftverek terén, melyek bevezetéséhez és folyamatos támogatásához professzionális csapattal rendelkezünk.

Ma már a megfelelő ipari digitalizációs folyamatokhoz az alkalmas szoftvereken, hardvereken és képzéseken túl a kreativitás is elengedhetetlen. De a legjobb kreatív elmék számára is egy komplett digitális tervezési platform nyitja csak meg az alkotás valódi szabadságát. Az ipari digitalizáció hatékony vállalati bevezetése ember, gép és szoftver komplex együttműködéseként jön létre, amelynek összehangolása komoly szakértelmet igényel.

 

A szerző további cikkei »

Archívum