Csóka Zoltán

Középiskolásként azon gondolkodtam, hogy érettségi után informatikusnak állok, mert már akkor érdekelt az informatika világa. Eközben kapcsolatba kerültem – későbbi – első munkahelyemmel. Itt lehetőségem volt nyaranta belekóstolni a géptervezésbe és építésbe, így végül gépészmérnökként végeztem 2011-ben a PTE PMMK-n.

A következő hét évben egyedi célgépeket terveztem, főleg az autóipar számára. Megfordultam kis vállalkozástól a multinacionális nagyvállalatig több környezetben is. A gépek megtervezésére a legtöbbet a Solid Edge-t használtam, de megismertem több, más tervezőszoftvert is. Minden helyen részt vettem abban a folyamatban, hogy a tervezéshez kapcsolódó adatok tárolása, kezelése rendszerezett formában történjen. Volt ahol ez strukturált mappaszerkezet kidolgozását és Excel táblázatok létrehozását, volt ahol PDM rendszer bevezetését és fejlesztését jelentette.

Szoktam mondani, hogy a fejlődés egyik legnagyobb mozgatórugója a lustaság és a legjobb, ha az ember munkája a hobbija. Nem szeretem az egyformán ismétlődő feladatokat mindig „kézzel” végrehajtani, így szabadidőmben megtanultam programozni. Előbb Excel makrókat írtam, majd ebből továbblépve Visual Basic.NET nyelven írtam programokat a Solid Edge automatizálására. Így találkozott a hobbi a munkával.

A géptervezés mellett egyre jobban érdekelt az adatkezelés, rendszerfejlesztés világa. Amikor 2018-ban megkeresett az Enterprise Group, hogy érdekelne-e egy Teamcenter ügyféltámogató pozíció, örömmel mondtam igent.