Blog

ORSZÁGOS SOLID EDGE ÉS EDGECAM VERSENY 2017

Idén is sor került az Enterprise Group PLM üzletága és az NCT Akadémia közös szervezésű eseményére, az Országos Solid Edge és Edgecam Versenyre.

Solid_Edge_Edgecam_verseny_15

A versenyt ezúttal is középiskolás diákok részére rendezték, akiknek a nevezéshez korábban egy pályázatot kellett benyújtaniuk. A pályamunkák bírálása után a tanulók meghívásos alapon juthattak tovább, tudásuk összemérésére pedig március 31-én került sor, a Fogarasi úti NCT Akadémián. A versenyen 12 iskola 18 diákja indult Solid Edge, 10 diák pedig Edgecam kategóriában.

A rendezvényt az Enterprise Group két munkatársa Melkovics Péter és Szűcs Imre nyitották meg, akik nagy vonalakban vázolták a nap menetét, és tartottak egy rövid bemutatót az PLM üzletágáról; profilukról, az értékesített szoftverekről és partnereikről.

A megmérettetés

A megnyitó, illetve egy rövid eligazítás után a diákok bele is kezdtek a feladatok megoldásába, amelyre 3 órájuk volt. A verseny ideje alatt az EPLM szakemberei; Szűcs Imre, Huszár András és Tripolszki Gábor válaszoltak a diákok kérdéseire, illetve szükség esetén kisebb segítséget is nyújtottak. Az Edgecam kategóriában induló diákok sikeres feladatmegoldását Veres Tibor, Kiss Tibor valamint Szabó Zoltán segítette.

Solid_Edge_Edgecam_verseny_69

Eközben a felkészítő tanárok megtekinthettek egy szerszám bemutatót, amelyet a Seco-Tools egyik munkatársa tartott, ezután egy kötetlen beszélgetés keretein belül, megoszthatták egymással és az EPLM szakembereivel tapasztalataikat a gyerekek felkészítéséről, képességeik időben történő felismeréséről és megfelelő támogatásáról, valamint tudásuk kamatoztatásának lehetőségeiről.

Egy pihentető szünet

Miután véget ért a verseny, a megpróbáltató feladatmegoldásban elfáradt diákokat egy laktató pizzázás várta az Akadémia épületének felsőbb emeleti, napfényes konyháján. Az ebéd és rövid beszélgetés után a résztvevők egy forgácsolási bemutatót is megtekinthettek, az EmR-1200M 5HT megmunkálóközponton.

Solid_Edge_Edgecam_verseny_101

Ez idő alatt az EPLM szakemberei leellenőrizték a diákok feladatait és előkészítették a részvételi-, valamint különdíjakat, így a megmunkálás után el is kezdődött az eredményhirdetés.

Eredményhirdetés

Solid_Edge_Edgecam_verseny_118

A díjakat Gyönyörű Attila adta át az Edgecam-es és Melkovics Péter a Solid Edge-es résztvevőknek.

Az előbbi kategóriában

  • Horváth Szabolcs (1. helyezett),
  • Herczeg Mihály (2. helyezett) és
  • Szabó Bence (3. helyezett)

lettek a dobogósok, akik a helyezésük mellé járó ajándékcsomagot és egy kedvezményes, NCT Akadémiai képzésre feljogosító kupont is átvehettek. Szabolcs és Bence a Győri Műszaki Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziumának, Szakközépiskolájának és Kollégiumának, Mihály pedig a Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziumának és Szakközépiskolájának öregbíthette hírnevét.

Solid Edge kategóriában

  • Hejberger Konrád (1. helyezett),
  • Bosznai Tamás (2. helyezett) és
  • Horváth Bálint (3. helyezett)

végeztek kitüntetett helyen, mindhármuk egyazon intézmény, a Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont büszkeségére.

Az idei verseny különdíját

  • Veszprémi Zsolt,

az Energetikai Szakgimnázium és Kollégium tanulója kapta.

A diákok öröme, elégedettsége, illetve a verseny alatt érezhető izgatottságuk is igazolja, hogy a rendezvény milyen nagyszerű lehetőséget kínál nekik tudásuk összemérésére, valamint arra, hogy releváns visszajelzést kaphassanak képességeikről, felkészültségükről. Az Enterprise Group által tanúsított nyitottságnak köszönhetően pedig kapcsolatépítésre is jó alkalomnak bizonyult a verseny, így jövőre is érdemes nevezni mindazoknak, akik tudásukat a szakmában szeretnék kamatoztatni.

Az esemény az egész nap alatt tartó barátságos, jó hangulatban ért véget, melynek emlékét a teljes csapatról készített csoportkép is őrzi.

Forrás: http://www.cnc.hu/2017/04/orszagos-solid-edge-es-edgecam-verseny-2017/

Bloggerek

Új hozzászólások