CAD/CAM/CAE szoftver, mint Hybrid SaaS megoldás

Az egyik legnagyobb közhely, hogy egyvalami állandó az pedig a változás, ha ezt IT oldalról nézzük, akkor pedig ez hatványozottan igaz. Gondoljunk bele, hogy ami ma korszerű eszköznek tűnik az holnap már lehet, hogy elavultnak számít. Olyan gyorsan változik a világ és új trendek jönnek, hogy vagy alkalmazkodunk és adoptáljuk, vagy ellenállunk és előbb-utóbb elbukunk. Mindenféleképpen az első hozzáállás javasolt, az időben való reagálás lépéselőnyt jelent.

Általánosságban a SaaS-ról

Vegyük górcső alá az egyik legnagyobb IT trendet a Software as a Service-t (SaaS), magyarul a szolgáltatott szoftver világát. Mit is jelent ez a mozaikszó? SaaS alatt egy szoftverszolgáltatási módszert értünk, ahol a szoftver és az előállított adat központilag van tárolva a felhőben. A vékony kliensek segítségével böngészőn keresztül férhetünk hozzá az adatainkhoz a megfelelő alkalmazást futtatva. Igazából ez már a hétköznapjaink része, hisz egy Google vagy Microsoft alapú levelezés pont így működik. Kell-e fizetnünk ezért? Látszólag nem, gyakorlatilag igen, mert a személyes adatainkkal fizetünk a használatért, miután a szolgáltatók reklámfogyasztóként gondolnak a magánszemélyekre. Üzleti célú alkalmazás esetén a használatért fizetni kell, ami egy emelt szintű, reklámmentes szolgáltatást jelent. Nagyon jó példa erre a Microsoft 365-ös megoldása, amely nagyon népszerű a vállalkozások körében.

Olyan előnyei vannak ennek a szoftverhasználati megoldásnak, mint:

  • Egyszerű igénybevétel – nincs szükség szoftvertelepítésre
  • Költséghatékonyság – nincs egyszeri nagyösszegű beruházás, IT költségek csökkenése
  • Automatikus karbantartás, naprakészség – központilag a szolgáltató végzi a frissítéseket
  • Könnyen elérhető adatok – a felhőben tárolt adatokhoz való egyszerű hozzáférés

Tekintsük át az árnyoldalakat is:

  • Biztonság és adatvédelem – kibertámadás, adathalászat valós kihívásai
  • Internet lefedettsége, sebessége – nagyban befolyásolja a felhasználói élményt
  • Irányítás hiánya – a szolgáltató dönt a karbantartás szintjéről, idejéről
  • Nehéz integrálhatóság – rendszerek összekapcsolása nem feltétlenül megoldott
  • Kilépési stratégia – szolgáltatóváltás, adatmigráció kérdése

Természetesen még tovább lehetne sorolni az előnyöket, hátrányokat. A fentiekben csak általánosságban érintettük a SaaS-t, de egyvalamit fontos tisztába tenni az pedig, hogy a használatért előfizetés formájában történik a fizetés és soha nem kerül a felhasználó tulajdonába a megoldás.

A CAD/CAM/CAE/PLM világra egy az egyben ráhúzható a SaaS megoldás?

Vannak próbálkozások erre is a 3DEXPERIENCE vagy az Onshape formájában, de a mérnöki világ sokkal konzervatívabban áll ehhez a lehetőséghez. A vállalatok idegenkednek attól, hogy értékes adataikat kiadják a kezükből és valahol egy harmadik félnél tárolják azokat. Távolságtartóak azzal kapcsolatban, hogy az internet sebességének, minőségének tegyék ki a napi munkavégzés hatékonyságát. Kimérten állnak a böngészőből futtatható alkalmazáshoz, amely egyértelműen a SaaS sajátossága. A tapasztalat az, hogy a mérnöki társadalom szereti a kezében tartani az irányítást, de kellő érvek és rugalmasság mentén nyitottak az újra. Nagyon sokan használnak Spotify-t zenehallgatásra, mert ott „minden” megtalálható. A szolgáltató havi előfizetés ellenében hozzáférést biztosít a számokhoz és igény esetén offline zenehallgatásra is ad lehetőséget a rugalmasság jegyében. Van valami hasonló megoldás a műszaki világ számára is?

Miben más a Hybrid SaaS modell?

Ebben az esetben az ügyfél az előfizetés fejében hozzájut a felhő alapú technológiához, de lehetősége van helyileg telepített szoftver használatára is. Ebben a mondatban benne van, hogy a Hybrid SaaS megoldás kompenzálja a hagyományos SaaS modell korábban említett hátrányait. Érdemes is jobban elidőzni ennél a lehetőségnél, mert ez egy valós alternatívát jelenthet CAD/CAM/CAE tevékenységet folytató vállalkozások számára.

A Siemens DIS ennek szellemében hozta létre a Teamcenter portfolióját, ami egy Hybrid SaaS megoldás. A gyakorlatban azt jelenti, hogy a Solid Edge tervezőrendszer (és más Siemens szoftverek is) helyileg van telepítve a vállalkozások számítógépeire. Igény esetén az Teamcenter Share segítségével kezelhetőek, tárolhatóak az adatokat a felhőben a helyi lehetőségek (kliens, fájlszerver) mellett. Fontos, hogy az ügyfél dönti el mely adatait, kivel, melyen jogosultság mentén osztja meg úgy, hogy annak szinkronizált verziója helyileg is elérhető, így nincs meg a kiszolgáltatottság érzése.

Összegezve a Hybrid SaaS megoldás esetében is előfizetésen – amely lehet egy vagy három éves – keresztül lesz használható a szoftver szolgáltatásként, amelynek van helyileg telepíthető része, valamint kapcsolódást biztosít a felhő technológiához. Az az egyik nagy előnye az örök licenc vásárlással szemben, hogy nincs szükség egyösszegű nagyobb beruházásra, hanem negyedévente, évente elszámolható költségként jelentkezik a vállalkozások életében. Az ügyfél dönti el, hogy mikor, milyen verziót vagy alverziót szeretne használni, figyelembe véve az együttműködési függőségeket. Nem kell a már megszokott szoftverkörnyezettől eltérőt megtanulni, de a felhő előnyeit mégis ki lehet használni.

Az Teamcenter Share, mint választható felhő megoldás

Tegyük tisztába, hogy mi is az az Teamcenter Share? Xc Share egy felhő alapú szolgáltatott szoftvermegoldás, számos olyan funkcióval, amelyek segítik a mindennapi együttműködést. Hozzájárul ahhoz, hogy a digitális átalakulás elérhetőbbé, rugalmasabbá és skálázhatóbbá váljon a különböző méretű vállalatok számára. A szolgáltatás minimum 500GB tárhelyet tartalmaz, amely a licencek számától és típusától függően tovább bővül.

Az Teamcenter Share funkcionalitása:

Ha többet szeretne tudni a Solid Edge és az Teamcenter Share együttműködéséről, akkor itt megnézheti az erről készült webinárt: link

Érték alapú licencelés (VBL) a hatékonyság jegyében

Szoftverválasztáskor mindenki arra törekszik, hogy a legoptimálisabb megoldást válassza, ahol fontos az ár. Ugyanakkor a vállalkozások életében lehet olyan változás, hogy a korábban megvásárolt vagy előfizetett Solid Edge Classic/Prémium szoftvercsomagok funkcionalitását jó volna bővíteni és azokat rugalmasan kezelni. A SDIS erre hozta létre az előfizetéses rendszerben elérhető Value Based Licensing metódust, ami választható a már meglévő, követett örökös licenchez és Hybrid SaaS előfizetéshez is. A havi díj ellenében 25 vagy 50 token kérhető le, amelyek alapján különböző kiegészítések használhatóak a Solid Edge-hez az elérhető tokenek mértékéig egy időben, több felhasználónál párhuzamosan.

A lenti képen egy 4 felhasználós Solid Edge Classic (Hybrid SaaS) példát látunk előfizetve 25 tokenre

Összegzés – Hybrid SaaS, mint lehetőség   

Egyértelmű, hogy a világ változásainak nem állhatunk ellen. A felhő technológia, az előfizetéses szoftverhasználat már a mindennapjaink része. A kérdés, hogy a vállalati kultúrába ez miként illeszthető bele. Azoknak az ügyfeleknek, akik nyitnak az új irányába, pedig a szolgáltatott szoftverek keretében lehetőség van felhő alapú technológia használatára. Ha ehhez hozzávesszük az Érték alapú licencelést is, akkor még gyarapodott is a lehetőségek száma, hogy költséghatékonyabban tudjanak működni a vállalkozások. A jó hír az, hogy a Siemens Digital Industries Software odafigyel a valós igényekre és a Hybrid SaaS megoldásai mellett fenntartja az örökös licenc vásárlásának lehetőségét is. Ne felejtsük el, hogy a felhő és a vele kapcsolatos Hybrid SaaS nem kényszerűség, hanem lehetőség!

További információ: Frissítse korábbi Solid Edge szoftverét még ma! – EPLM

Ügyféltámogatási vezető, szakterületei a gépészeti tervezőrendszerek (kiemelten a Solid Edge) és a hozzájuk kapcsolódó alkalmazások szakmai támogatása. Egyetemi tanulmányai alatt találkozott a 2D-s számítógépes rajzolással, majd később egy nehezen használható CAD szoftverrel, amitől szabadulni akart minden áron. Az élet úgy hozta, hogy az egyetemen találkozott egy lánnyal (későbbi felesége), aki Solid Edge-t tanult így általa ismerkedett meg a programmal. Tanulmányai után pénznyerő automatákat terveztett 2007-ig, majd ekkor váltott, és Solid Edge terméktámogató mérnökként folytatta pályafutását. A 2012-es változások hatására ügyféltámogató mérnök pozícióba lépett be az Enterprise Group – PLM üzletágába, ahol a szoftverek mellett az ügyfelekre is jobban fókuszál. A Solid Edge ügyféltámogatási csapatát 2015-től vezeti, kollégáival az a céljuk, hogy minél több elégedett ügyfelet tudhassanak a soraikban. Feladatköre a kollégái szakmai koordinálása, az értékesítési folyamat segítése, bemutatók tartása, új technológiák felkutatása és implementálása, valamint szakmai együttműködés a fejlesztőkkel. Hisz a folyamatos tanulás fontosságában, a privát szakmai blogján (solidedgest.wordpress.com) a következő gondolat szerepel Henry Fordtól:
“Akárki, aki abbahagyja a tanulást, öreg, legyen bár 20 vagy 80 éves. Akárki, aki folyamatosan tanul, fiatal marad. Az élet legnagyobb dolga az, hogy az eszedet fiatalon tartsd.” Az ügyfeleitől ő is sokat tanul, minden nap egy új lehetőség a tudás megszerzésére és továbbadására. Az elmúlt évtizedben számtalan barátot köszönhet a Solid Edge-nek Szegedtől Győrig vagy az Egyesült Államoktól Indián át Új-Zélandig.

A szerző további cikkei »

Archívum