5+1 ÉVE FOLYAMATOSAN SOLID EDGE VERSENY

Ez Enterprise Group – PLM üzletága 2013-tól folyamatosan megrendezi az Országos Solid Edge Versenyt, amellyel párhuzamosan zajlik az Országos Edgecam Verseny is. Ebben az évben is az NCT Akadémia képzőbázisa szolgál a verseny színhelyéül, amely nemcsak minden igényt kielégít, hanem szakmai fejlődésre is lehetőséget ad.

A PLM üzletág 2012-es indulásakor egyértelmű volt, hogy az Országos Solid Edge Verseny megrendezésre fog kerülni 2013-ban is, de már új helyszínen az NCT Akadémián, ahol az idei lesz az ötödik rendezvény év. Az első év (2012) rögösebbre sikeredett, mert még új bálozók voltunk egy verseny szervezésében, de ezúttal is köszönetet szeretnénk mondani az Andrássy Gyula Szakgimnázium és Szakközépiskolának, akik a helyszínt biztosították. Logisztikai okok miatt kerestünk budapesti helyszínt és az NCT Akadémiára esett a választás több okból is, elhivatott oktatók tanítják a hallgatókat, jól felszeret IT infrastruktúrával rendelkeznek és gyakorlati bemutatóra is lehetőség van. A verseny kiírása, szabályrendszere szinte semmit sem változott, – ugyan úgy kétkörös – van egy selejtező és egy döntő. Ebből is látszik, hogy egy jól átgondolt, időtálló versenyszabályzat keletkezett. A selejtezőre mindenki olyan bonyolultságú pályamunkát küld be, amilyet szeretne és úgy gondolja, hogy bekerül a döntőbe.

This slideshow requires JavaScript.

A döntőn 180 perc áll a feladatok megoldására, amelyek mindegyik ipari példákon alapszik, így mindenki valós visszajelzést kaphat a használható tudásáról. Az elmúlt évek feladatait és azok megoldásai nyilvánosságra hozzuk, mert abból mindenki tanulhat, legyen az diák, ipari felhasználó vagy csak a Solid Edge-el ismerkedő.

Itt megtekinthetőek a 2014-es és a 2015-ös versenyek megoldásai:

Országos Solid Edge Verseny 2014

Országos Solid Edge Verseny 2015

Az utóbbi években teljesen nemzetközivé vált a verseny, mert a hazai diákok mellett érkeznek hallgatók Szerbiából, Szlovákiából, de tavaly volt pályázó Romániából is, aki a távolságok legyőzése miatt nem tudott eljönni és megmérettetnie magát. Ez a verseny sem érne semmit a diákok pozitív hozzáállása és a felkészítő tanárok nélkül, aki szabadidejüket nem kímélve gyakoroltatnak és oktatnak, azért, hogy az ő iskolájuk diákja legyen az országos bajnok. A győztesek közül szinte mindenki valamelyik felsőfokú intézményben tanult tovább, ami erősíti a verseny tehetséggondozó szerepét.

Az idei versenyre már lehet nevezni: Országos verseny

Örömmel fogadjuk minden hallgató nevezését, hiszünk abban, hogy minden képzésnek fontos része a tehetséggondozás és a versenyeztetés! (Miért a +1 év? Az első versenyt is mi rendeztük, de egy másik cég képviseletében)

Ügyféltámogatási vezető, szakterületei a gépészeti tervezőrendszerek (kiemelten a Solid Edge) és a hozzájuk kapcsolódó alkalmazások szakmai támogatása. Egyetemi tanulmányai alatt találkozott a 2D-s számítógépes rajzolással, majd később egy nehezen használható CAD szoftverrel, amitől szabadulni akart minden áron. Az élet úgy hozta, hogy az egyetemen találkozott egy lánnyal (későbbi felesége), aki Solid Edge-t tanult így általa ismerkedett meg a programmal. Tanulmányai után pénznyerő automatákat terveztett 2007-ig, majd ekkor váltott, és Solid Edge terméktámogató mérnökként folytatta pályafutását. A 2012-es változások hatására ügyféltámogató mérnök pozícióba lépett be az Enterprise Group – PLM üzletágába, ahol a szoftverek mellett az ügyfelekre is jobban fókuszál. A Solid Edge ügyféltámogatási csapatát 2015-től vezeti, kollégáival az a céljuk, hogy minél több elégedett ügyfelet tudhassanak a soraikban. Feladatköre a kollégái szakmai koordinálása, az értékesítési folyamat segítése, bemutatók tartása, új technológiák felkutatása és implementálása, valamint szakmai együttműködés a fejlesztőkkel. Hisz a folyamatos tanulás fontosságában, a privát szakmai blogján (solidedgest.wordpress.com) a következő gondolat szerepel Henry Fordtól:
“Akárki, aki abbahagyja a tanulást, öreg, legyen bár 20 vagy 80 éves. Akárki, aki folyamatosan tanul, fiatal marad. Az élet legnagyobb dolga az, hogy az eszedet fiatalon tartsd.” Az ügyfeleitől ő is sokat tanul, minden nap egy új lehetőség a tudás megszerzésére és továbbadására. Az elmúlt évtizedben számtalan barátot köszönhet a Solid Edge-nek Szegedtől Győrig vagy az Egyesült Államoktól Indián át Új-Zélandig.

A szerző további cikkei »

Archívum