Szoftverbérlés vagy öröklicensz vásárlás, ez itt a kérdés

A CAD/CAM/PLM piac hagyományosan konzervatív, ez leginkább annak köszönhető, hogy a felhasználók ragaszkodnak a régi és bevált elképzeléseikhez, megszokásaikhoz. Természetesen itt a földrajzi elhelyezkedés is közrejátszik, hogy miként viszonyulnak a cégvezetők a tulajdonláshoz. A gépészeti szoftverfejlesztő cégek sok esetben máshogy gondolkoznak, mint az ő alkalmazásaikat használó vállalatok és ez sokszor hátrányosan érinti a felhasználókat.

licensz vásárlás

 

Szoftver licensz vásárlás (öröklicensz)

Évtizedeken keresztül nem kérdés, hogy egy CAD szoftver legális használatához szoftvervásárláson keresztül jutott egy vállalat, ahol eldönthette, hogy köt-e szoftverkövetési szerződést vagy sem. Ami biztos, hogy a szoftver örökre a cég tulajdonába került, így az azzal előállított adatokhoz, modellekhez bármikor hozzáfér. Amennyiben nem kötött hozzá szoftverkövetési szerződést, akkor egyszeri beruházásnak, kiadásnak tekinthetjük, de ezáltal a megvásárolt szoftver tudása folyamatosan kopik, hisz az új verziók többet tudnak, jobban kielégítik az újabb felhasználói igényeket. Persze az is igaz, hogy nagyon sok esetben hosszú évekig elég a szoftver vásárlás pillanatában elérhető funkcionalitása, így egy racionális döntést hozott beruházáskor a vállalat. Ennek a megoldásnak a másik hátránya, hogy a hazai forgalmazok egy része nem támogatja azon ügyfeleket, akik régebbi verzióval rendelkeznek. Az Enterprise Group – PLM üzletága azonban nagy figyelmet fordít azon ügyfelek segítésére, kiszolgálására is, akik szoftverkövetés nélkül vásároltak Solid Edge-t.

Az a cég, aki szoftverkövetésben van megkapja a karbantartási csomagokat, az évente megjelenő nagyverziókat a havi szoftverkövetési díj ellenében. Többcsatornás támogatásban részesülnek szakmai segítségkérés esetén és olyan előnyöket élveznek az Enterprise Groupnál, mint kedvezményes részvétel konzultációkon. Másik előnye, hogy személyes kapcsolat alakul ki a forgalmazó és a felhasználó között, amely segíti a szoftver hatékony bevezetését.

Szoftver licensz bérlés (licenszbérlet)

Ez egy újhullámos szoftverhasználati megoldás, aminek előnyös és kevésbé előnyös oldalai is van. Azt fontosnak tartom megjegyezni, hogy a szoftverfejlesztők egy része csak ilyen konstrukcióban hajlandó az általa fejlesztett alkalmazásokat az ügyfelei „birtokába” adni, egyfajta kényszerpályára állítva őket. Nézzük az előnyét ennek, ami inkább gazdasági, mint szakmai. Nem kell megvásárolni, egyszerre kifizetni a szoftver(ek) árát, hanem havonta kell előre fizetni a havi bérleti díjat, ami egy előre kalkulálható költségként jelentkezeik az igénybe vevő vállalatnál. Rugalmas mert, ha több számítógépes munkahelyre van szükség, akkor többet használ az ügyfél, ha kevesebbre, akkor kevesebbet, tehát jól igazítható egy projekthez vagy a munkaerőhöz. Jellemzően online bankkártyás fizetésen keresztül lehet igénybe venni ezt a szolgáltatást.

A legnagyobb hátránya, amitől sokan tartanak az az, hogy amennyiben nincs kiegyenlítve a bérleti díj, abban a pillanatban nem indul el az alkalmazás és nem lehet hozzáférni a tervadatokhoz. Az ilyen ügyfelek minden esetben hozzáférnek a karbantartási csomagokhoz és az új főverziókhoz a bérlés ideje alatt, támogatást is kell kapniuk a forgalmazó részéről. Miután ilyen bérlést bárki kezdeményezhet, így a személyesség a háttérbe szorul, ami rontja a szoftver bevezetési és használati hatásfokát. Itt megkülönböztethetünk rövidtávú havi vagy tartós, éves bérletet, amelynek kedvezőbbek az árai.

Összehasonlítás

Licensz bérlés vagy örökliocensz infografika

Az fenti táblázatból jól látható, hogy mindekét megoldásnak megvannak a maga előnyei és hátrányai, mint általában.

A kérdés inkább az, hogy a felhasználónak meg van-e a szabadsága, hogy számára a legjobb döntést hozza vagy a szoftverfejlesztő diktátumát kell elfogadnia, hogy csak bérelhet!

Enterprise Group beszállítóinak licenszpolitikája

Mind a Siemens PLM Software (Solid Edge, NX, Teamcenter) és mind a Hexagon AB (Edgecam, Radan, VISI), mint az Enterprise Group PLM üzletágának beszállítói egyaránt lehetővé teszik szoftveriek használatát öröklicensz vásárláson és licenszbérlésen keresztül is. Ez azt jelenti, hogy az ügyfél maga dönti el, hogy mely szoftverhasználati formát választja, sőt akár vegyes mód mellett is dönthet, mint ahogy már többen is megtették. Itt a fejlesztők valóban az ügyfelei(n)k igényeit nézik a saját, rövidtávú bevételmaximalizálás helyett, amely a hosszútávú együttműködés elengedhetetlen alapja.

Solid Edge licenszvásárlás: https://enterprisegroup.hu/plm/szolgaltatasaink/szoftverberlet

 

Solid Edge licenszbérlés: https://enterprisegroup.hu/plm/solid-edge/solid-edge-berles

Ügyféltámogatási vezető, szakterületei a gépészeti tervezőrendszerek (kiemelten a Solid Edge) és a hozzájuk kapcsolódó alkalmazások szakmai támogatása. Egyetemi tanulmányai alatt találkozott a 2D-s számítógépes rajzolással, majd később egy nehezen használható CAD szoftverrel, amitől szabadulni akart minden áron. Az élet úgy hozta, hogy az egyetemen találkozott egy lánnyal (későbbi felesége), aki Solid Edge-t tanult így általa ismerkedett meg a programmal. Tanulmányai után pénznyerő automatákat terveztett 2007-ig, majd ekkor váltott, és Solid Edge terméktámogató mérnökként folytatta pályafutását. A 2012-es változások hatására ügyféltámogató mérnök pozícióba lépett be az Enterprise Group – PLM üzletágába, ahol a szoftverek mellett az ügyfelekre is jobban fókuszál. A Solid Edge ügyféltámogatási csapatát 2015-től vezeti, kollégáival az a céljuk, hogy minél több elégedett ügyfelet tudhassanak a soraikban. Feladatköre a kollégái szakmai koordinálása, az értékesítési folyamat segítése, bemutatók tartása, új technológiák felkutatása és implementálása, valamint szakmai együttműködés a fejlesztőkkel. Hisz a folyamatos tanulás fontosságában, a privát szakmai blogján (solidedgest.wordpress.com) a következő gondolat szerepel Henry Fordtól:
“Akárki, aki abbahagyja a tanulást, öreg, legyen bár 20 vagy 80 éves. Akárki, aki folyamatosan tanul, fiatal marad. Az élet legnagyobb dolga az, hogy az eszedet fiatalon tartsd.” Az ügyfeleitől ő is sokat tanul, minden nap egy új lehetőség a tudás megszerzésére és továbbadására. Az elmúlt évtizedben számtalan barátot köszönhet a Solid Edge-nek Szegedtől Győrig vagy az Egyesült Államoktól Indián át Új-Zélandig.

A szerző további cikkei »

Archívum