Solid Edge – Középpontban a hálómodell

Ebben a cikkben egy olyan témakört fogunk boncolgatni, amely az utóbbi években került reflektorfénybe a tervezőszoftverek, a 3D-s szkennerek és nyomtatók előretörésének köszönhetően. Ezen területek fejlődése nagy hatást gyakorolt egymásra, így tekinthetjük ezt egy háromszög csúcsainak, ha a viszonyukat vizsgáljuk. Alapvetően azt fogjuk megnézni, hogy miként keletkezhetnek hálómodellek és milyen módon lehet azokat felhasználni a Solid Edge-ben.

B-rep vagy hálómodell

Ha megvizsgáljuk a legismertebb CAD rendszereket, akkor láthatjuk, hogy B-rep alapú reprezentációt használnak a modellek leképezésére. Általánosságban az elmondható, hogy az ilyen modellek könnyen szerkeszthetők, módosíthatók. Ezzel szemben a háló alapú modelleket apró háromszögek alkotják, amelyek minimális intelligenciával rendelkeznek.

1_kep_brep_halo
1. kép – B-rep és háló modellek megjelenítése

A hálómodelleket a fájlformátumokról is meg lehet ismerni, ha stl, obj, 3mf fájlokkal találkozunk, akkor bizony a megszokott szerkesztési, módosítási lehetőségek nem igazán jöhettek szóba korábban.

Hogyan keletkezhetnek hálómodellek?

Az apró háromszögekből álló modellek több területről is jöhetnek. Ha egy B-rep modell kimentésre kerül valamely fenti formátumba, akkor az fel lesz bontva háromszögekre, amelyek mérete és elhelyezkedése szabályozható. …akkor azok olyan háromszögekre bontódnak..?

Azonban ilyen típusú modellek keletkezhetnek generatív tervezés vagy topológiai optimalizálás eredményeként is. Ebben az esetben a lebontás vagy felépítés tetraéderek alapján történik, amelyek összekapcsolódása hálóvá egy modellt fog adni.

A 3D-s szkennelés eredménye lehet egy pontfelhő, amelyre legegyszerűbben stl háló húzható a szomszédos pontok összekapcsolásával. Ennek a sajátossága, hogy a fizikai testen lévő hibák is beolvasásra kerülnek, így azokat utólag korrigálni kell.

2_kep_halomodell_keletkezes
2. kép – Háló modellek a Solid Edge-ben

Talán a legegyszerűbben az internetről juthatunk hozzá ilyen típusú fájlokhoz azért, hogy 3D nyomtatáshoz felhasználjuk, de szóba jöhet a tervekbe való beépítésük is.

Teljesen mindegy, hogy hogyan keletkeznek a fájlok, azonban van egy közös jellemzőjük, mégpedig, hogy nem a megszokott módon szerkeszthetőek.

Konvergens modellezés a Solid Edge segítségével

A Siemens DI Software a Solid Edge fejlesztőjeként nagy figyelmet fordít arra, hogy a hálómodellek kezelése hasonlóan könnyű és egyszerű legyen, mint a már megszokott B-rep geometriáké. Ezen erőfeszítések eredményeként jött létre a Konvergens modellezés, amely segítségével a zárt, testet képező hálómodellekre is alkalmazhatóak az anyag hozzáadással és eltávolítással járó műveletek, mint a kihúzás, kivágás vagy a boole műveletek.

3kep_Konvergens_mod_I
3. kép – Hálómodell szerkesztése Konvergens technológiával

Miután ez a képesség a Siemens Parasolid geometriai modellező magjához köthető, így a Solid Edge 2022-es verziójában is lesznek ilyen irányú fejlesztések.

Milyen más lehetőség van a hálómodellek kezelésére?

A Reverse Engineering, mint egy Fordított Mérnöki Tevékenység jelenik meg a műszaki életben, amely alapvetően arra hivatott, hogy egy meglévő fizikai tárgyat digitalizáljunk a lehető legegyszerűbb eszközökkel. Ha van egy beszkennelt modell az még csak fél siker. Abban az esetben elegendő, ha nem kell visszaépíteni a B-rep geometriát, mert akkor a Konvergens modellezés eszközei használhatóak a szerkesztésre. Azonban, ha kell a pontos CAD geometria, akkor a Solid Edge nyújtotta Reverse Engineering eszköztárhoz kell nyúlni, amely magában foglalja a következőket:

  • Hálómodell pozícionálása
  • Háló szerkesztése (törlés, javítás, újrahálózás, finomítás)
  • Régiók automatikus vagy manuális meghatározás
  • Felületek kinyerés
  • Felületmodellezési eszközök létrehozáshoz, módosításhoz
  • Eltérésanalízis
4_Reverse_Engineering_SE
4. kép – Reverse Engineering eszközök a Solid Edge-ben

Minden egyes funkció azt hivatott elérni, hogy a leghamarabb előálljon a B-rep geometria, amit a Szinkronmodellezési környezetben játszi egyszerűséggel lehet szerkeszteni.

Mire lehet felhasználni a hálómodelleket?

A 3D nyomtatás már egy teljesen megszokott kimenetté vált, ami azt jelenti, hogy a módosított hálómodellekből fizikai tárgyak, használati cikkek vagy gépépítő elemek készülhetnek. A modell jóváhagyásához a Solid Edge segítséget nyújt a 3D Nyomtatás eszköztáron keresztül, ahol a kinyomtatandó alkatrész, olyan szempontok alapján vizsgálható meg, mint falvastagság, belső zárt rész vagy a túlnyúlás. Az utóbbi időben kezd terjedni, hogy a fejlesztésekhez is felhasználják a hálómodelleket oly módon, hogy beszkennelik az új alkatrész helyét és ahhoz modellezik hozzá a geometriát, rengeteg időt megtakarítva.

Solid Edge University – Tervezés egy fordított nézőpontból

A Siemens DIS felkért bennünket, hogy az online rendezvényén adjunk elő olyan témában, ami a felhasználók számára bemutat új lehetőségeket, megközelítéseket. Ennek örömmel tettünk eleget, így a hálómodellekkel kapcsolatosan tartottuk meg prezentációnkat, amely itt megtekinthető:

Kik használhatják ezeket a gyakorlatias megoldásokat?

A jó hír, hogy nem csak ipari környezetben érhető el, hanem a hobbi felhasználók, diákok is alkalmazhatják a Solid Edge nyújtotta lehetőségeket. Nem kell kompromisszumot kötni, mert a Solid Edge a hagyományos CAD-es modellek mellett jól kezeli a hálógeometriákat is.

Látogasson el a https://blog.eplm.hu/SE3dmain/ weboldalra és használja az Önnek leginkább megfelelő ingyenes megoldást!

Ügyféltámogatási vezető, szakterületei a gépészeti tervezőrendszerek (kiemelten a Solid Edge) és a hozzájuk kapcsolódó alkalmazások szakmai támogatása. Egyetemi tanulmányai alatt találkozott a 2D-s számítógépes rajzolással, majd később egy nehezen használható CAD szoftverrel, amitől szabadulni akart minden áron. Az élet úgy hozta, hogy az egyetemen találkozott egy lánnyal (későbbi felesége), aki Solid Edge-t tanult így általa ismerkedett meg a programmal. Tanulmányai után pénznyerő automatákat terveztett 2007-ig, majd ekkor váltott, és Solid Edge terméktámogató mérnökként folytatta pályafutását. A 2012-es változások hatására ügyféltámogató mérnök pozícióba lépett be az Enterprise Group – PLM üzletágába, ahol a szoftverek mellett az ügyfelekre is jobban fókuszál. A Solid Edge ügyféltámogatási csapatát 2015-től vezeti, kollégáival az a céljuk, hogy minél több elégedett ügyfelet tudhassanak a soraikban. Feladatköre a kollégái szakmai koordinálása, az értékesítési folyamat segítése, bemutatók tartása, új technológiák felkutatása és implementálása, valamint szakmai együttműködés a fejlesztőkkel. Hisz a folyamatos tanulás fontosságában, a privát szakmai blogján (solidedgest.wordpress.com) a következő gondolat szerepel Henry Fordtól:
“Akárki, aki abbahagyja a tanulást, öreg, legyen bár 20 vagy 80 éves. Akárki, aki folyamatosan tanul, fiatal marad. Az élet legnagyobb dolga az, hogy az eszedet fiatalon tartsd.” Az ügyfeleitől ő is sokat tanul, minden nap egy új lehetőség a tudás megszerzésére és továbbadására. Az elmúlt évtizedben számtalan barátot köszönhet a Solid Edge-nek Szegedtől Győrig vagy az Egyesült Államoktól Indián át Új-Zélandig.

A szerző további cikkei »

Archívum