Visszatekintés az Országos Solid Edge verseny 2016-ra

Az Enterprise Group – PLM üzletága (Budapest) évek óta megrendezi az Országos Solid Edge Versenyt középfokú tanulmányokat folytató hallgatók részére.

Az idén ötödik alkalommal megrendezett rendezvény döntőjére is azok a hallgatók nyertek meghívást, akik az előselejtezőben a legjobb pályamunkákat küldték be. A helyszín ezúttal is az NCT Akadémia Fogarasi úti oktatóbázisa volt, ahol minden a versenyzők rendelkezésére állt, hogy legjobbjukat nyújtsák.

A hivatalos megnyitó után mindenki elfoglalta a helyét a megfelelő teremben – mivel párhuzamosan zajlott az Edgecam verseny is -, míg a felkészítő tanárok az előtérben várakoztak, hogy diákjaik a lehető legjobbjukat nyújtsák és fényesítsék a képviselt iskola hírnevét. A feladatsor kiadása után 180 perc állt a hallgatok rendelkezésére, hogy meggyőzzék tudásukkal a versenyt kiíró Enterprise PLM szakembereit. A verseny alatt minden eszközt (súgó, internet, stb…) lehetett használni, hogy az életszerű példák megoldása a lehető legkönnyebben menjen. Miközben a diákok dolgoztak, addig a tanárok is átnézték a feladatokat és egyöntetű véleményük az volt, hogy ez az elmúlt év legnehezebb feladatsora, de nem lehetetlen megoldani. A megoldásra szánt idő letelte után a hallgatók megebédeltek, majd a SECO-Tools Kft. által tartott szakmai bemutatón megismerkedhettek a legprecízebb forgácsoló szerszámokkal “éles” megmunkálás közben egy NCT gépen.

Mindez alatt a feladatok kijavítása és elbírálása megtörtént, amit az ünnepélyes eredmény kihirdetés követett:

I. helyezett – Molnár Ákos – Beszédes József MMIK (Magyarkanizsa)
II. helyezett – Kinka Árpád – Beszédes József MMIK (Magyarkanizsa)
III. helyezett – Hejberger Konrád – Beszédes József MMIK (Magyarkanizsa)

Szakmai különdíj:
Wiszthaller Bence – Energetikai Szakközépiskola és Kollégium (Paks)

Az Enterprise Group – PLM üzletágának nevében ezáltal is gratulálunk minden résztvevőnek és felkészítő tanárnak. Mind a díjazottak, mind a döntőbe jutottak  értékes díjakkal mehettek haza, de azt gondoljuk, hogy szakmailag is sokat kaptak, amit igazolnak a pozitív visszajelzések.

Gratulálunk, köszönjük és jövőre folytatjuk!

Enterprise Group – PLM üzletág

Ügyféltámogatási vezető, szakterületei a gépészeti tervezőrendszerek (kiemelten a Solid Edge) és a hozzájuk kapcsolódó alkalmazások szakmai támogatása. Egyetemi tanulmányai alatt találkozott a 2D-s számítógépes rajzolással, majd később egy nehezen használható CAD szoftverrel, amitől szabadulni akart minden áron. Az élet úgy hozta, hogy az egyetemen találkozott egy lánnyal (későbbi felesége), aki Solid Edge-t tanult így általa ismerkedett meg a programmal. Tanulmányai után pénznyerő automatákat terveztett 2007-ig, majd ekkor váltott, és Solid Edge terméktámogató mérnökként folytatta pályafutását. A 2012-es változások hatására ügyféltámogató mérnök pozícióba lépett be az Enterprise Group – PLM üzletágába, ahol a szoftverek mellett az ügyfelekre is jobban fókuszál. A Solid Edge ügyféltámogatási csapatát 2015-től vezeti, kollégáival az a céljuk, hogy minél több elégedett ügyfelet tudhassanak a soraikban. Feladatköre a kollégái szakmai koordinálása, az értékesítési folyamat segítése, bemutatók tartása, új technológiák felkutatása és implementálása, valamint szakmai együttműködés a fejlesztőkkel. Hisz a folyamatos tanulás fontosságában, a privát szakmai blogján (solidedgest.wordpress.com) a következő gondolat szerepel Henry Fordtól:
“Akárki, aki abbahagyja a tanulást, öreg, legyen bár 20 vagy 80 éves. Akárki, aki folyamatosan tanul, fiatal marad. Az élet legnagyobb dolga az, hogy az eszedet fiatalon tartsd.” Az ügyfeleitől ő is sokat tanul, minden nap egy új lehetőség a tudás megszerzésére és továbbadására. Az elmúlt évtizedben számtalan barátot köszönhet a Solid Edge-nek Szegedtől Győrig vagy az Egyesült Államoktól Indián át Új-Zélandig.

A szerző további cikkei »

Archívum