Siemens NX X és egyéb állatfajták – A Három (felhős) X

Eljött az ősz, aranyba borulnak a fák, az Enterprise Group PLM csapata pedig továbbra is a fedélzeten – megnéztük, hogy a Siemens NX felhős megoldásai mit is adnak nekünk.

Cloud, Felhő, Szerver

Ahogyan én (haladó/hagyományos beállítottságú emberként) látom ezt a felhő dolgot a Siemens NX terméken belül: nem rossz.

Mondanék pár dolgot kicsit részletesebben. Miről szól ez a felhő dolog? Tömören fogalmazva arról, hogy nem a cégünk által üzemeltetett szervereken tárolódnak az adataink, és nem a saját gépeinken futnak a szoftverek. Ez a tisztán felhős megoldás. A hibirid megoldásokban vagy csak az adatok, vagy a számításokat végző szoftver komponensek vannak távoli szervereken, míg maga a keretszoftver az a saját gépünkön fut. Persze mindenképpen van valamiféle keretrendszerünk az adatok eléréshez vagy az egyes szoftverösszetevők beállításához. A másik lényeges dolog, hogy egy távoli kiszolgáló van játékban: ezt hívjuk szervernek. Az, hogy ezt a megoldást szervernek, felhőnek, vagy cloudnak nevezzük, talán már nem is annyira fontos.

 

Siemens NX a felhőben – NX X

Ha a hibrid felhős megoldást vizsgáljuk Siemens NX esetén, akkor az NX X nevű termékről beszélünk. Ez egy olyan szoftver ami szinte már “csak” szolgáltatás. Bizonyos részeiben távoli(felhős) szervereken futú CAx/PLM rendszerről beszélünk. A saját gépünkön fut az NX de már menedzselt (teamcenteres/PLM) módban. A revízió kezelés, BOM, Item Id és a többi dolog nem igényel az NX X-ben további beállítást. Gyakorlatilag kapunk egy NX-Teamcenter párost. Ami még jobb, hogy nem kell az adattárolásra/kezelésre külön szervert beállítanunk – ezt megtesz a Siemens. Mindezt úgy, hogy maximálisan szem előtt tartja az adatbiztonságot. Természetesen a fejlesztés során felmerülő kiegészítő információs dokumentuokat, sőt még az írásos párbeszédeket, meeting leiratokat is tudjuk csatolni, nagy részüket automatikusan. A feladat kiosztások, a csoportmunka támogatás ebből következőleg már nem is kérdéses.

 

NX X előnyök

Itt ténylég már csak címszavakban: Jelentősen csökken a saját IT beruházások mértéke. Adatbiztonság növekedése és az arra fordított kiegészítő költségek csökkenése. Rugalmas token alapú licencelés. Kompatibilitás a korábbi NX verziókkal. Persze a legjobb rész: azzonnal leírható költség és nem beruházás, amelyet rugalmasan lehet a változó igényeinkhez alakítani.

 

ZEL X – a második X

Egy másik Siemens CAx megoldás ami már tisztán felhős. Természetesen megmaradnak az NX-es alapok, nagyjából úgy is néz ki, de a technológia más, és egy böngészőre lesz szükség a hsználatához – meg egy előfizetésre. Itt is meglesz a beépített adakezelés és csoportmunka támogatás, akár külsős partnerek meghívásával is. Természetesen a modellezésen kívül a megmunkálás is támogatott, mégpedig annak egy automatizált böngészőre optimalizált változata.

 

 

Solid Edge X – a harmadik X

Talán az alcímből kiderül, hogy ezt a terméknevet miért nem akarták rövidíteni.. Viszont felhős megoldásnak ez is kiváló lesz..  A megjelenése pedig idén ősszel esedékes. Az éves rendezvényünkön az EPLM TRENDS2024-en kollegák fognak róla bővebben beszélni, addig nekem is hallgatnom kell róla, olyan James Bond stílusban.

Felhő megoldások a Siemens NX -en belül

Mivel én főleg az NX CAM-ben vagyok “érdekelt”, így az e területen levő felhős megoldásokról szeretnék írni. Szerintem ezek jó és hasznos dolgok, meggyorsítják a napi munkát, vagy jelentősen csökkenthetik a posztprocesszor és egyéb fejlesztési költségeket. Ezek a felhős megoldások  a szerszámadatbázis, a műhelydokumentáció és a posztprocesszorok/gépszimuláció területein találhatók.

 

Felhős  szerszámadatok

Egy korábbi újdonságok cikkemben már írtam erről a témáról, de azóta már tovább fejlesztették ezt a funkciót(is). A lényeges dolgok: Felhőben hozzuk létre a szerszámokat, a befogókat és ott is tárolhatjuk őket. Átemelhetőek a helyi adatbázisba is, és a 3D-s adatokat is lehet importálni egy már meglevő modellből. Természetes működik a technológiai adatbázis része is, ha az automatikus forgácsolási adatokat szeretnénk használni. Megmaradt a 3 fő szerszámgyártó online katalógusánal elérhetősége is. Kis videó arról, hogy hogyan is működik:

 

Post hub – Posztprocesszorok a felhőből

Talán nem kell túlragoznom a címet. Persze nem csak posztprocesszorok jönnek a felhőből hanem teljes ún. smart machine kit-ek. Ezekben benne van a gépmodell, a kinematikai leírás, és a poszprocesszor a gép vezérlőjéhez van igazítva. Az NX2406-ban megjelent MPP (machine powered programming) funkcióval kiegészítve megmutatja az NX a gép pontos állapotát a szerszámpálya bármely pontján. Erről is készítettem egy kis videót:

 

 

AI és az NX

A felhős dolgokat kiveséztem már, végszóként az AI szerepéről egy gondolat. Nehéz a gyakorlatban (CAM) megkülönböztetni egy fejlett algoritmust, egy generatív AI-tól. Nekünk nem is lesz ezzel dolgunk, hoszen a szoftver úgy segít a kezelésben, hogy közben nem azon gondolkodunk, hogy mitől megy, hanem örülünk, hogy a különböző funkciók  pont akkor bukkanak fel amikor kellenek. Vagy a CAM-ben ha valamit gyakran állítgatunk, ekkor a predictív menüben megjelenik az az elem. Persze a kiválasztásokra is igaz ez, például a hasonló geomteriák megkeresésénél.

 

Intelligencia a munkában

Végigtekintve az eddigi fejlődési sebességen és irányokon, bátran kijelenthetem, hogy pár évig még szükség lesz az intelligens munkavégzésre, a felhős és AI megoldások egyelőre a “robot” munkát hivatottak kiváltani. Itt is csak ugyanazt tudom hangsúlyozni mint egy korábbi cikkemben: a saját magunk fejlesztése lesz a túlélés (és egy szebb jövő) záloga.

 

Facebook: SiemensNXhun

Youtube: EPLM_NX

 

 

Ügyféltámogató mérnök, szakterülete az NX-CAD/CAM. Jelenlegi munkája előtt 15 évet töltött el műanyag fröccsöntő és egyéb formázó szerszámokat tervező és gyártó cégnél gyártási, ellenőrzési, tervezői és műszaki vezetői területeken.

A szerző további cikkei »

Archívum